2013-09-19 13:49:06• hírek • Szatmár.ro

Hogyan készült a papír? A Fonó-Házban megtudhatod!

A papír történetével, készítésének ősi módjával ismerkedhetnek meg a gyereket az Aranykapu Egyesülettel.

Ilyenkor, iskolakezdés idején a nagy rohanásban, a sok tanszer és taneszköz vásárlásának lázában égve talán azért megállhatunk egy szuszra, hogy elgondolkodjunk egy kicsit a papír, valamint az írás eredetén, történetén, értelmén.

Ezen a héten ennek az alig kétezer éves találmánynak, a papírnak a történetével, készítésének ősi módjával ismerkedhetnek meg a Fonó-Ház Kézműves Műhelyébe látogató gyerekek: szeptember 20-án, pénteken 16.00 órától a 7-9 évesek, 18.00 órától pedig a 10-13 évesek.

Az iskolai évvel indul újra rövid vakációs szünet után a Fonó-Ház "Playground-Játsszunk angolt!" elnevezésű angol nyelvműhelye, ezúttal minden csütörtökön két időpontban, a megszokott 17.00 órától a kezdők, s 18.00 órától a haladók tanulhatnak játékkal, mesével, énekkel angolul.

A Fonó-Ház (Holló/Marasesti utca 12 szám) foglalkozásaira előzetesen jelentkezni lehet a következő elérhetőségeken: Nezezon Enikőnél a 0744-687813-as, Takács Andreánál a 0741-182063-as telefonszámokon, illetve az aranykapuegyesulet@yahoo.com. További információk az Aranykapu Kulturális Egyesület Facebook oldalán találhatók.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: