2013-07-25 14:48:02• hírek • Szatmár.ro

Hogyan is tudnánk élni Demjén Ferenc nélkül

„Hogyan tudnék élni nélküled", a „Most kell eldöntenem" vagy a  „Jöjj vissza vándor" című dalok, ha felhangzanak, azonnal dúdoljuk, sokan még a szöveget is tudják, mint ahogy arra is tudjuk a választ, hogy kinek köszönhetjük szívhez szóló dallamaikat.

Igen. Demjén Ferenc, művésznevén Rózsi, nevével kell összefüggésbe hozni az örökzöldeket.  A Partiumi Magyar Napokon a régi, kedves dallamokra hajthatja majd mindenki a párja vállára a fejét, de a 2010-es album zenei világába is betekintést nyújt a művész a kétórás koncert során. A több mint negyven éves múlttal rendelkező, Kossuth díjas énekes és dalszövegíró olyan feledhetetlen dallamokat adott a magyar könnyűzenének, amelyek több nemzedéken keresztül szólítják meg nem csak a szerelmeseket, de minden érző szívű embert. A dalaiban megfogalmazott életigazságok egyaránt jelentenek reményt és gyógyírt, s nyújtanak ugyanakkor vigaszt azoknak, akik csüggednének, mert éppen darabokra törték a szívüket.

Demjén Ferenc az idősebb generációnak egészen biztosan a fiatalsággal, az első és azt követő szerelmekkel fonódik össze. A fiatalabb generáció tagjai sokszor azt hiszik, hogy mindössze két vagy három Demjén dalt ismernek, de amikor elkezdik hallgatni, önkéntelenül is eszükbe jutnak a szövegeik, s rájönnek, hogy annál sokkal többet ismernek, sőt, nem ritkán szeretnek is. Szövegeiben megjelennek saját, ki nem mondott, megfogalmazni nem tudott gondolataink.

Ezeket a szövegeket 1970-től élvezhetjük dalaiban. S bár vegyésztechnikusnak tanult, elkezdte fejleszteni zenei tehetségét is. Karrierje Bergendy Istvánnal való találkozásával kezdődött. A már akkor neves művész meghívta a saját együttesébe. Az országos ismertséget az 1970-es szilveszteri televízió műsor hozta el számukra, ahol először ki akarták hagyni a zenekart, de egy csúszásnak köszönhetően mégis részt vehettek a programban. Demjén 1977-ben kilépett a Bergendyből, és szólóalbumot jelentetett meg, de ennek dalait már az ez év őszén megalakult V'Moto-Rock nevű együttessel mutatta be. 1978 és 1983 Kovács Kati lemezein működött közre. Szöveget írt többek között 1985-ben a Szerelem első vérig és 1987-ben a Szerelem második vérig és a Moziklip című filmek betétdalaihoz, amelyek részben ő is adott elő. Jó pár közülük azóta is sokat játszott sláger. A rendszerváltozást követően szólókarrierbe kezdett, és azóta szinte évente új nagylemezt jelentetett meg.

Szatmárnémetiben ugyan már hallhatták a rajongók, de először tart szabadtéri, kétórás nagykoncertet a Partiumi Magyar Napok zárásaként augusztus 25-én, az újfőtéren 21 órai kezdettel.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: