2017. május. 26., péntek
Névnap:
2017-02-28 10:57:38• hírek • Kocsis Zoltán

Hogy mennek színházba a kölcseysek? Öt busszal!

fotó: vigszinhaz.hu
fotó: vigszinhaz.hu

Példátlan kezdeményezéssel rukkolt elő a Kölcsey Ferenc Főgimnázium vezetősége, amely hatalmas sikert és érdeklődést váltott ki a diákok soraiban: több százan jelentkeztek a csoportos színházlátogatásra. Mindebben persze semmi különleges nincs, tekintve, hogy a tanintézmény több mint 300 diákjának van bérlete a színházba.

Igen ám, csakhogy ezúttal nem a szatmárnémeti Északi Színház a célpont, hanem Budapest és Kolozsvár!

„Szeretnénk elérni, hogy diákjaink olyan képet kapjanak a kultúrából, amely a későbbiekben is kultúrafogyasztókká neveli őket", magyarázta a kezdeményezés hátterét Pataki Enikő igazgató.

Az első kölcseys küldöttség hétvégén indul Budapestre. A Petőfi Irodalmi Múzeumban rendhagyó irodalmi élmény vár majd rájuk, aztán a Vígszinházban megtekinthetik a Geszti Péter és Dés László által jegyzett „A Pál utcai fiúkat". A musical természetesen Molnár Ferenc klasszikusát viszi színpadra.

A jelentkezők száma oly magas volt, hogy hétvégén egy nagy busznyi gyerek indul majd a fővárosba, a gimnázium vezetői azonban már lépéseket tettek annak érdekében, hogy jegyeket foglaljanak le egy következő előadásra.

Mindez azonban eltörpül amellett, hogy április 9-én 263 kölcseys tekinti majd meg egy másik alapmű, a Légy jó mindhalálig musical változatát Kolozsváron. Igazi kölcseys buszkaraván indul majd az egykori erdélyi fővárosba: öt hatalmas járművet béreltek a gimnázium vezetői.

„Szeretnénk, hogy évente legalább két ilyen színházi kirándulást tudjunk összehozni: egyet valamely erdélyi városba, egyet pedig Budapestre", vázolta a jövőbeli terveket Pataki.

Facebook hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: