2015-11-24 16:41:58• hírek • Kocsis Zoltán

Hófehérke a pszichiáternél

A Szatmárnémeti Ioan Creanga Általános Iskola kilenc pedagógusa vett részt az elmúlt közel egy évben egy mindenképpen tanulságos és eredményes nemzetközi továbbképzésen. Az Erasmus+ program során négy európai metropoliszban többnapos tréningeken dolgoztak a végső cél, az oktatás színvonalának emelése érdekében.

Az első képzést Párizsban tartották, ahol lett, görög, török és lengyel kollégákkal közösen Feher Doina, Daraban Crina, Cosma Oana, Motisan Beáta és Iles Ariana igyekezett fejleszteni angol nyelvtudását. Tascau Arleta aztán Prágában spanyol, litván, török kollégákkal már az angol nyelv, azon belül pedig a nyelvtan oktatásának problematikáját járta körül.

A harmadik etapban Nicoleta Campean és Paul Daniela a konfliktushelyzetek kezeléséről szerezhetett új tapasztalatokat Sevillában. Ennek egyik hozományaként az iskola diákjai a tanév során színdarabot adnak majd elő, melyet a két tanárnő írt és melynek címe igen szuggesztív: Hófehérke a pszichiáternél.

A program utolsó mozzanataként pedig Grecu Maria projektfelelős az angliai Yorkban tölthetett el néhány napot. Ezeknek a foglalkozásoknak a központi témája az volt, hogy miként lehet minél hatékonyabban felhasználni a különböző technikai vívmányokat, digitális segédeszközöket a tanulás eredményessége érdekében. „Spanyol, olasz, német kollégákkal dolgoztunk itt együtt, de sikerült kapcsolatokat kiépíteni holland, katari, japán, svéd, francia munkatársakkal is, remélhetőleg valamilyen szinten ezekből is profitálhatunk majd", magyarázta Grecu.

A 24.000 eurós összköltségvetésű pályázat következtében az érintettek remélik, fontos lépést tehettek illetve tehetnek a jövőben az angol nyelv és a számítástechnika oktatásában, a technológiai vívmányok a tanításban való felhasználásában, a sebezhető társadalmi rétegekből származó gyerekek integrálásában. Szintén nagyon fontos szerepet töltött be a pályázat a nemzetközi kapcsolatok kiépítésében, új modelleket láthattak az oktatási intézmények közötti együttműködésben, a szülők és hátrányos helyzetű gyerekeknek az iskolai tevékenységekbe való bevonásában, a konfliktushelyzetek csökkentésében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: