2009-03-19 14:06:08• hírek • Szatmar.ro

Benitez további két évig marad

Rafa Benitez 2012-ig meghosszabbította a jövőre lejáró szerződését a Liverpoollal.

Miután januárban egyszer már visszautasította a Liverpool szerződéshosszabbítási ajánlatát, Rafael Benitez mégis marad a „vörösöknél". Ezt szerda késő este jelentették be a klub honlapján. A spanyol tréner jelenlegi szerződése jövő nyáron járt volna le, ezt most újabb két évvel, 2012 nyaráig meghosszabbították.

„A szívem a Liverpoolé, így nagy öröm, hogy aláírhattam új szerződésemet. Imádom a klubot, a várost és a szurkolókat, ezért nem mondhattam nemet", nyilatkozta boldogan Benitez, miután ellátta aláírásával a megállapodást.

Az utóbbi hetekben az európai és főleg az angol sajtó sokat foglalkozott Benitez sorsával, és sokan már tudni vélték, hogy nyártól Jose Mourinho veszi át a helyét.

Benitez a Real Madrid utánpótlásánál kezdte az edzői pályát, majd onnan a Valladolidon, az Osasunán, az Extremadurán és a Tenerifén keresztül vezetett az útja a Valenciához, ahol 2002-ben és 2004-ban bajnoki címet szerzett, valamint utóbbi évben az UEFA-kupát is megnyerte. A Liverpoolnál 2004 óta dolgozik, ezen idő óta egy Bajnokok Ligáját és egy Európai Szuperkupát tud felmutatni.Rafa Benitez a távoli liverpooli időkbe tekinthet

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: