2013-09-12 22:09:05• hírek • Kocsis Zoltán

Hivatalosan is megalakult a Szatmár megyei RMDSZ női tagozata

Miután az RMDSZ csúcsvezetése az év folyamán úgy döntött, megalakítja a szövetség női szervezetét, csütörtökön Szatmár megyében is megalakult a női részleg. Pontosabban az alapszabályzatnak megfelelően átalakult. Elnöke továbbra is Szász Piroska maradt.

Több, mint húsz évvel megalakulása után idén májusban döntött úgy az RMDSZ kongresszusa, hogy szükség van a nők fokozottabb integrációjára a szövetség tevékenységébe, ezért megszüntette a Nők a nőkért elnevezésű platformot és életre hívta az érdekvédelmi szövetség női szervezetét. Ezt megelőzőleg egy országszerte elvégzett kérdőíves felmérés igazolta ennek szükségességét és bizonyította az igény meglétét. Noha Szatmár megyében már tavaly októberben megalakult a nőszövetség, szeptember 12-én, csütörtökön a Szatmár Megyei Múzeum előadótermében ismét összeült az alapító közgyűlés, amely megszavazta az RMDSZ alapszabályzatának megfelelő kereteken belüli nőszövetség megalakulását. Az ülést az Országos Kezdeményező Bizottság nyolc tagjának egyike, a Nagybányáról érkezett Vida Noémi vezette, ő ismertette a napirendi pontokat is, az eseményen pedig tiszteletét tette Szatmár megye valamennyi parlamentere és Nagy Szabolcs megyei ügyvezető elnök is.

„Köszönjük, hogy itt voltak és vannak köztünk, mellettünk és értünk, köszöntötte a szépszámú jelenlévőt Pataki. Úgy gondolom, szükség van a nőkre nem csak a magánéletben, de a politikában is, hisz más a világképük, ebből eredően pedig más rálátásaik, más ötleteik vannak", jelentette ki a szenátor, egyben arra ösztönözve a hallgatóságot, hogy vállaljanak többet a közéletből.

Hasonlóan nyilatkozott Erdei D. István is, mondván, „a nők vegyék kézbe a közéletet". A parlamenti képviselő szerint azonban jelentős mentalitásváltásra van szükség. „Az édesanyák ne arra tanítsák fiaikat, hogy az ő dolguk a férfimunka és nem kell segíteniük a háztartásban, míg a lányokat sem úgy kell nevelni, hogy nekik csak a gyereknevelés és a mosogatás a feladatuk", fejtette ki Erdei.

Erdei István, Kereskényi Gábor, Pataki Csaba

Kereskényi Gábor gratulált a Szatmár megyei női szervezet közel egyéves munkásságához, mondván, ez is igazolja létjogosultságát. Kiemelte, hogy Szatmáron reális önszervezés révén jött létre a női tagozat, majd abbeli hitének adott hangot, hogy „a két félnek a magánéletben és a politikában is bíznia és támaszkodnia kell a egymásban".

Vida Noémi is kiemelte az együttműködés és a közös munka fontosságát, majd pragmatikus ötletként felvetette a női vállalkozók egyesületének létrehozását.

Az RMDSZ alapszabályzata meghatározza, hogy a megyei női szervet vezetőségének egy elnökből, egy ügyvezető elnökből és legkevesebb három alelnökből kell állnia. Az alakuló közgyűlésen részt vevők megállapodtak abban, hogy Szász Piroska főtanfelügyelő-helyettes, megyei tanácsos megtartja elnöki, Pataki Enikő, Poszet Kinga, Nagy Tünde és Fornvald Gréta pedig alelnöki tisztségét, míg Őri-Pákay Franciska ügyvezető elnök lett. Döntés született arról is, hogy az elnökséget egy-egy nagykárolyi, tasnádi és sárközújlaki alelnökkel bővítik majd ki - mindezt akkor, amikor megalakulnak a helyi szervezetek, ám nem több, mint három hónap múlva.

Egy-egy helyi szervezetnek a jelenlegi szabály értelmében legkevesebb öt tagja kell legyen, ám elképzelhető, hogy a kolozsvári szervezet javaslatát elfogadva ezt a szeptember 28-án esedékes Országos Megalakuló Közgyűlésen községek esetében tíz, városok esetében pedig húsz főre emelik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: