2011-05-03 17:23:51• hírek • Kocsis Zoltán

Vége az ásatásoknak, folytatódhat az útépítés

Gőzerővel folytatódik a Rákóczi (Mihai Viteazul) utca felújítása, a munkások ismét birtokukba vehették azt a szakaszt, amelyen az elmúlt hetekben régészeti felügyelet folyt.

A Láncos templom jobb oldala mellett ugyanis megközelítőleg egy hónappal ezelőtt csontokat találtak, ezért ott a Megyei Múzem munkatársai régészeti felügyeletet végeztek. Amint azt Diana Iegar, a feltárás vezetője elmondta, összesen 26 különböző ember csontjaira bukkantak anatómiai helyzetben, további maradványok pedig szétszórtan hevertek a földben. Ennek egyik oka, hogy azon a területen a középkorban temető volt, és akkor az egymásra temetkezés dívott. Másik ok lehet, hogy a korabeli építkezések során a munkások megbolygatták a csontokat.

A szakember elmondta továbbá, hogy rendkívül kevés tárgyat találtak a csontok mellett, ami szintén a fenti okokra vezethetőek vissza. A leletek nagy része koporsók darabjai (szegek, különböző kellékek), csizmák vasalt részei illetve textilfoszlányok. A csontok korát még nem tudták pontosan beazonosítani, de Iegar szerint legkorábban a 16. századból származhatnak, ám az sem kizárt, hogy akár a 18.vagy a 19. századból.

A történész szerint semmi szokatlant vagy szenzációsat nem találtak, a lelet azonban mindenképpen fontos: segít ugyanis behatárolni, hogy pontosan hol helyezkedett el a középkori temető.


A Rákóczi (Mihai Viteazul) utca
Már nyoma sincs az ásatásoknak, de ezen a részen  az alap sem került leöntésre


A régészeti felügyeletet pénteken lezárták, azóta az útépítők gőzerővel folytatják a felújítást: „Ha az időjárás is úgy gondolja, a hét végén akár az aszfaltozáshoz is hozzákezdhetünk", mondta a Szatmár.ro nak Tóth Imre művezető.

A munkálatok vezetője szerint az ásatások őket közvetlenül nem zavarták, mert a munkát átütemezte és munkásainak így is volt mit dolgozniuk. „Minket nem zavart, de a közművesítés ütemét hátráltatta, ami végtére is minket is befolyásolt. Két héttel előrébb lennénk, de hát nekik is el kellett végezniük a maguk munkáját", mondta.

Miközben körbevezetett a terepen, Tóth Imre elmagyarázta, milyen magas lesz a betonalapra öntött három rétegű aszfalt; hogy az ún. bogárhát-technikának (domború alakot ölt az aszfalt) köszönhetően az úttest közepe 2%-al magasabban lesz, mint a széle; hogy az utca két oldalára beépített kicsi kanális hivatott télen összegyűjteni az aszfaltot szétmaró sós vizet; hogy miként hozzák az aszfalttal egy szintbe a másutt oly sok gondot okozó csatornatetőket.


A Rákóczi (Mihai Viteazul) utca
Ilyen magasságban kell majd levágni a csatornát


Arra a kérdésre, hogy az autósok mikor vehetik birtokukba az utat, a szakember nem tudott pontos választ adni: „Ha csak rajtam múlna, akkor ez egy-két hét kérdése lenne. Ám hátrányosan érinthetnek minket az esetleges esőzések. A harmadik, kopó aszfaltréteget egyszerre szeretnénk leönteni a teljes szakaszon, hogy ne legyenek toldások. Ehhez arra van szükség, hogy a templom bal oldalán lévő szakaszon a rendőrség néhány napra leállítja a forgalmat. Mivel ott nincsenek kanalizálási gondok, azt napok alatt elő tudnánk készíteni aszfaltozásra. Erről azonban a rendőrség és a városvezetőség dönthet", mondta.


A Rákóczi (Mihai Viteazul) utca
Tóth Imre építészmérnök a terveket tanulmányozza


A Rákóczi (Mihai Viteazul) utca

A Rákóczi (Mihai Viteazul) utca

A Rákóczi (Mihai Viteazul) utca
Gőzerővel megy a munka


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: