2020-06-13 09:48:56• hírek • Szatmár.ro

Hivatalosan is átadta a stafétát utódjának Békéssy Erzsébet

Amint arról korábban beszámoltunk, Békéssy Erzsébet 15 évnyi, eredményekben nem szűkölködő év után búcsút int a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetői székének.

„Az igazgatónő már korábban is eljátszott többször a nyugdíjba vonulás gondolatával, de mindig sikerült maradásra bírni, vagy kollégáinak, vagy azoknak a terveknek, melyek minduntalan kivitelezésre vártak, hiszen Békéssy Erzsébet mindig is az a személy volt, aki évről évre meg tudott újulni, friss tervekkel volt képes előállni, és lendületet, energiát tudott belecsempészni a környezetvédelmi ügynökség mindennapjaiba. Sőt, ígérete szerint azzal, hogy a stafétát átadja, nem hagy fel továbbra sem terveivel: önkéntesként továbbra is a köz javát szeretné szolgálni, a jövőben is tenni akar a város és a megye környezetvédelmi ügyeinek előmozdításáért” – írtuk annak a korábbi eseménynek a kapcsán, melyen Békéssy az elmúlt 15 év megvalósításait és eredményeit értékelte ki a sajtó jelenlétében.


Pénteken pedig sort került Békéssy Erzsébet utolsó munkanapjára is, melynek részeként Bukarestből érkező felettesei és szatmári kollégái is virággal köszöntötték a környezetvédelmi ügynökség leköszönő vezetőjét. Az APM igazgatói pozícióját ezentúl Stier Izabella fogja betölteni, ki eddig laborvezetőként dolgozott az ügynökség kötelékében.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: