2017-01-15 10:34:42• hírek • Szatmár.ro

Hivatalos: Gyenes Emánuel a 17. helyen zárta az idei Dakart

142 motoros indult az idei Dakar-ralin, közülük pedig csak 97-nek sikerült befejeznie az embert és motort próbáló megmérettetést. Az Autonet Motorcycle Team színeiben versenyző Gyenes Emánuel összetettben a fantasztikus 17. helyen zárta a versenyt, annak ellenére, hogy egy egy órás büntetés is rontotta a helyzetét.

A motorosok mezőnyére és a hetedik Dakaron elinduló Manira 9 ezer kilométer várt a verseny napjai alatt. Három országban, Paraguayban, Bolíviában és Argentínában száguldott, megküzdve a hol magas, hol alacsony hőmérséklettel és a több napon keresztül tartó tengerszint feletti 3000-4500 méteres magasság okozta gondokkal.

A szatmári motoros ugyanazzal a 450-es KTM-mel vágott neki a Dakarnak, mint amit tavaly is használt - igaz, lecserélték a gyári felfüggesztéseket rajta. A versenyzőt szervizkocsi is elkísérte, Oláh Lászlóval és Rácz Szabolccsal a fedélzetén. Ők voltak, akik az éjszakák folyamán javították, szervizelték a versenygépet.

A mezőny életét most is a nem megfelelő időjárási körülmények keserítették, a rossz idő és természeti katasztrófák miatt a 6. és a 9. futamot is törölték a szervezők.

Mani számára jól indult a verseny, az első futamot a 33., a másodikat a 28., a harmadikat pedig a 21. helyen zárta. A javulás a folytatásban is érzékelhető volt, ám a verseny pihenőnapján 1 órás büntetést kapott Mani több más versenyzővel együtt, mert a negyedik futamon egy egy kilométeres kitérő erejére letértek az útvonalról, hogy tankolni tudjanak. Ezzel nagyot esett vissza az összetett pontlistán. De ez csak még több erőt adott neki, a 10. futamban pedig a 15. helyen fejezte be az etapot. Akkor még összetettben a 23. helyen állt, majd 19., végül a 17. lett - ami azt jelenti, hogy az utolsó nap rövidke mért szakaszán két helyet is tudott javítani!

Mani 35 óra, 54 perc és 58 másodperces idővel zárta az idei Dakar-ralit, hátránya a motorosok versenyét megnyerő brit Sam Sunderlandhez képest 3 óra 48 perc és 36 másodperc volt. Románia színeiben versenyzett Marcel Butuza is. Neki is sikerült a bravúr és befejezte a versenyt – a 48 óra, 13 perc és 32 másodperces idő a 71. helyre volt elegendő az összetett pontlistán.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: