2011-06-08 14:15:18• hírek • Szatmár.ro

Hív és vár a Református Gimnázium

Közeledik a kilencedik osztályokba való beiratkozás, a szatmárnémeti Református Gimnáziumban pedig a következő tanévben is három osztályba - két humán és egy reál - várják a jelentkezőket.

A tanintézmény közösségének nagy örömére, a csökkenő gyereklétszám ellenére is túljelentkezés volt a teológia profilú osztály vallási elővizsgáján: a harminc meghirdetett helyre 39 fiatal jelentkezett. A vizsgán minden diák jóval az átmenő jegy fölött teljesített, ám a sorrend csak a román-, magyar- és matematika országos felmérés, valamint az általános iskola négyéves osztályzatainak hozzáadásával derül majd ki: a három osztályzat átlaga dönt a bejutásról.
A teológia mellett ugyanakkor a tanintézmény idén is várja a matematika-informatika és a filológia profilú osztályba iratkozni akarókat.

A tanintézménynek közel húsz éves újjáalakulása óta, nemrég sikerült visszaszereznie történelmi főépületét, mely felújított, modern tantermekkel, korszerű díszteremmel rendelkezik, saját tornateremre tett szert, melynek felújítása jelenleg is folyamatban van, és amelyben ősztől már minden igényeket kielégítő tornateremben sportolhatnak a fiatalok , de folyamatosan bővülő könyvtárral és korszerű informatika szertárral is rendelkezik.


Református Gimnázium



A szatmárnémeti Református Gimnázium diáklétszáma az elmúlt évek során megtízszereződött, jelenleg több mint félezer fiatal tanul az iskola V-XII. osztályában, őket pedig negyven felkészült tanár oktatja.
Nem utolsó szempont az iskola kiválasztásánál ugyanakkor az sem, hogy a tanintézménynek jól működő ösztöndíjrendszere van, mely egyrészt a kitűnő tanulmányi eredményeket elérőket jutalmazza, másrészt a hátrányos szociális helyzetben lévőket támogatja.

A tanulás mellett azonban számtalan színes programban is részt vehetnek a gimnazisták: csatlakozhatnak az iskola elismert kórusához, diákpresbitériumához, magyarországi tanintézménnyel közös cserediák kapcsolatban vehetnek részt, iskolai tanulmányi kirándulásokat szerveznek, nyári táborokat és jutalomkirándulásokat. Minden évben megrendezik az ötödikes Picuravatót és a kilencedikes gólyák köszöntését, megemlékeznek a batizi diákokról, de nem marad el a farsang, a Csendesnap, a szalagtűző sem.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: