2015-05-21 11:46:28• hírek • Szatmár.ro

Pénteken újra Hit és Gyógyítás előadásra várják az érdeklődőket

A hagyományokhoz híven ismét a hónap utolsó péntekén lesz a vallási- egészségügyi és kulturális előadás.

Május 29-én, 18 órai kezdettel újra szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a Szent-Györgyi Albert Társaság, a Keresztény Orvosok Egyesületének Szatmárnémeti Fiókszervezete és a Németi Református Gyülekezet a következő Hit és Gyógyítás előadásra.

Ez alkalommal az előadás vendége lesz a Szigetlankai Református Gyülekezet: jelen lesz a gyülekezet lelkipásztora, Nagy Róbert és a közösség újraalakított kórusa is fel fog lépni. Ennek megfelelően az előadás vallási részében a református lelkipásztor szól majd a jelenlevőkhöz.

Az orvosi, egészségügyi részben Dr. Barta Dezső ortopéd főorvos, a sorozat régi és hűséges résztvevője fog "Hit és tévhitek az ortopédiában" címmel előadást tartani, utána pedig válaszol majd az érdeklődők kérdéseire.

A kulturális részben Csorvási Mihály, az Amulett zenekar frontembere új oldalárol - mint presbiter és kórustag - fog bemutatkozni. Természetesen a közönség elé fog lépni András Gyula nyugalmazott színművész is, aki újra némi vidámságot fog csempészni az összességében komoly témákat taglaló programba.

A szervezők most sem fognak megfeledkezni a szeretetvendégségről - Vass Zoltán tájékoztatása szerint valamiféle ínyenc meglepetéssel is készülnek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: