2013-03-18 12:45:55• hírek • Póti Orsolya

A Refisek mutatkoznak be a Hit és Gyógyítás keretében

Továbbra is érdekes előadásokkal várja az érdeklődőket a Hit és Gyógyítás című sorozat, melyre havonta egy alkalommal kerül sor a Szent Györgyi Albert Társaság egészségügyi szakosztályának, a szatmári Keresztény Orvosok Szövetségének és a Szatmár-Németi Református Gyülekezet szervezésében.

A megszokottaktól eltérően most nem a hónap utolsó péntekén, hanem március 22-én, péntek délután 18 órától kerül sor az előadásra a Szatmár-Németi Református Egyházközség gyülekezeti termében, ahol a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjai is bemutatkoznak egy ünnepi műsorral.

A rendezvény meghívott előadói Lapka József, a Szatmárnémeti Római Katolikus Székesegyház lelkipásztora és dr. Bzduch Márta diabetológus főorvos, aki hasznos tanácsokkal fog ellátni minden kedves érdeklődőt a cukorbetegséggel kapcsolatban.

A Hit és Gyógyítás keretében ismét megrendezésre kerül a „Bemutatkoznak a megye iskolái" című sorozat, melynek meghívottjai a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjai és tanárai lesznek, akik egy március 15-i ünnepi műsorral várják a közönséget.

A diákok előadását Örkény István Egypercesei követik András Gyula színművész előadásában, ezután pedig a házigazdák a hagyományokhoz híven szeretetvendégséggel várják a résztvevőket.

A szervezők vallási, etnikai és politikai hovatartozástól függetlenül sok szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: