2018-03-20 10:21:59• hírek • Közlemény

Hit és Gyógyítás módosult időpontban

Minden hónap végén, az utolsó pénteken tartanak Hit és Gyógyítás előadást a Németi református templom gyülekezeti termében.

Ezúttal változik a datum: mivel márciusban az utolsó péntek nagypéntek, a szervezők úgy döntöttek, hogy egy héttel előbb tartják meg  szokásos havi rendezvényt. A motto továbbra is változatlan: a hívő beteg könnyebben gyógyul, a hívő orvos könnyebben gyógyít.


Március 23-án, este 18:00 órától szeretettel várják az érdeklődőket a rendezvényre, vallási, politikai és etnikai hovatartozástól függetlenül. Az esemény hit részére ezúttal Pálffy Annamária Tiszteletes asszony, az unitárius közösség meghívottja érkezik. Az orvosi rész vendégelőadója Dr. Széles Ferenc,, a a debreceni klinika sebész onkológusa beszél majd a daganatos megbetegedésekről.


Az este művészeti részének meghívottja László Zita, az Északi Színház művésznője. A hangulatfelelősök Kovács Árpád és dr. Tallian Ferenc lesznek. Nem maradhatnak el természetesen az interaktív, családias beszélgetések, és mint mindig, most is sok meglepetéssel készülnek a szervezők a vendégeknek, és persze szeretetvendégség is vár mindenkit.  

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: