2015-03-13 02:37:37• hírek • Kocsis Zoltán

Higuain és Carrizo is triplázott – ki így, ki úgy

Gameiro öröme
Gameiro öröme

Az Európa Liga nyolcaddöntőinek első meccsén szinte máris biztosította továbbjutását a címvédő Sevilla, de parádézott a Wolfsburg és a Napoli is. Összességében nyolc jó meccset láthatott a közönség - bizonyítja ezt, hogy négy meccsen is fordított a hátrányba került csapat.

A Sevilla viszont vigyázott arra, hogy ne kerüljön hátrányba Villarrealban: Vitolo már a 13. másodpercben megszerezte a vezetést. Egy perccel később a hazaiak telibe találták a kapufát - talán ha ez bemegy, másként is alakulhatott volna a mérkőzés. Így azonban a 26. percben Mbia már kettőre növelte a Sevilla előnyét. A szünet után Vietto gólja után még felcsillantak a hazai remények, ám Gameiro két perccel később lehűtötte azokat.

Alig telt el egy perc és Kurányi szöglet utáni góljával máris vezetett a Dinamo Moszkva is Nápolyban. Csakhogy itt a hazaiak nem törtek meg és Higuain duplájával fél óra múlva már vezettek. Az argentin a szünet után is betalált, Dzsudzsák Balázs csapata pedig megfogyatkozott, így a Napoli növelni tudta továbbjutási esélyeit.

Wolfsburgban sem kellett sokat várni az első gólra, egy hatalmas védelmi hiba után ugyanis Palacio már az ötödik percben megszerezte a vezetést az Internek. A meccs egyik hőse azonban nem ő, hanem az Inter kapusa, Carrizo volt, aki három hibájával járult hozzá a hazaiak győzelméhez. A 28. percben előbb csak belekapni tudott Naldo középre tartó fejesébe (fotó), majd a 63. percben röviden passzolt ki egy labdát, amire Vieirinha lecsapott, a középen érkező de Bruyne-nek pedig már csak be kellett fejezni a támadást, végül a 76. percben rosszul, teljesen a sorfal mögé helyezkedve járult hozzá de Bruyne szabadrúgásgóljához.

Liverpoolban Husev egy szöglet után már a 14. percben előnyhöz juttatta a Dinamo Kijevet, az Everton pedig csak a 39. percben tudott egyenlíteni Naismith révén. Sokáig úgy tűnt, marad a döntetlen, ám végül a 82. percben Lukaku tizenegyesből megszerezte az angolok győztes gólját. Kísértetiesen hasonló volt a forgatókönyv Brugge-ben is, ahol egy egyéni akció után Töre juttatta vezetéshez a Besiktast. A belgák a 62. percben egyenlítettek, a győztes gólra azonban a hajráig kellett várni - akkor Refaelov talált be. Büntetőből.

Nagy iramot, rengeteg helyzetet, remek mérkőzést és döntetlent hozott az olasz párharc. A Fiorentina egy eladott labda után a 17. percben megszerezte a vezetést Ilicic góljával, amire a Roma egy órával később Keita révén válaszolt. A történethez hozzátartozik, hogy a fővárosiak a második félidő derekán büntetőt rontottak: Ljajics lövését Neto fogta.

A másik olasz-orosz párharc is két gólos hazai győzelmet hozott, ám ezúttal nem Itáliában játszották a meccset. Szentpéterváron a Torino kevesebb mint fél óra után emberhátrányba került, az orosz listavezető pedig Witsel és Criscito révén komoly előnyre tett szert a visszavágó előtt. A legkevesebb gólt hozó meccset Kijevben játszották, ahol a Dnyepr Zozulja révén 1-0-ra győzte le az Ajaxot. Születhetett volna több találat is, ha a Cillesen nem mutat be néhány bravúrt, vagy ha a Veltman nem lő három méterről az üres kapu fölé...

Visszavágók egy hét múlva.

Európa Liga, nyolcaddöntő, első mérkőzések:
Zenit - Torino 2-0
gólok: Witsel (39.), Criscito (54.)

VfL Wolfsburg - Internazionale 3-1
gólok: Naldo (28.), de Bruyne (63., 76.) illetve Palacio (5.)
a vendégeknél George Puscas a kispadon kapott helyet

Dnyipro - Ajax Amsterdam 1-0
gól: Zozulja (30.)
a hazaiaknál Alexandru Vlad nem került be a keretbe

Brugges - Besiktas 2-1
gólok: de Sutter (62.), Refaelov (79., 11-es) illetve Töre (46.)

Fiorentina - AS Roma 1-1
gólok: Ilicic (17.) illetve Keita (77.)
a hazaiaknál Ciprina Tatarusanut, a vendégeknél Bogdan Lobontot nem nevezték a meccsre

Villarreal - Sevilla 1-3
gólok: Vietto (48.) illetve Vitolo (1.), Mbia (26.), Gameiro (50.)

Napoli - Dinamo Moszkva 3-1
gólok: Higuain (25., 30., 11-es, 55.) illetve Kurányi (2.)
a vendégeknél Dzsudzsák Balázst a 90. percben cserélték le

Everton - Dinamo Kijev 2-1
gólok: Naismith (39.), Lukaku (82., 11-es) illetve Husev (14.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: