2016-10-20 09:10:06• hírek • MTI

Hiba a fanatizmus!

Hibának nevezte a vallási fanatizmust Klaus Iohannis államfő, arra reagálva, hogy a melegházasság alkotmányos tiltásáért kampányoló Viorel Iuga, a romániai baptista szövetség elnöke felszólította őt: foglaljon állást a "család és normalitás" mellett.

A Romániai Evangélikus Szövetség elnöki tisztségét is betöltő Iuga emlékeztette az államfőt: több mint hárommillió ember írta alá a Koalíció a családért nevű civil szervezet alkotmánymódosító kezdeményezését, amelyben azt követelik, hogy az alaptörvény "egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságaként" határozza meg a családot, a jelenlegi alkotmány ugyanis "házastársakat" említ. Iuga azzal fenyegette meg Iohannist, hogy ha nem foglal állást a "kereszténység mellett", majd ők foglalnak állást menesztése mellett.

Iohannist szerdai sajtóértekezletén egy újságíró szembesítette a baptista egyházi vezető felszólításával. Az elnök azt mondta, "még nem jött el az ő sora", hogy az alkotmánymódosítás ügyében állást foglaljon, de szükségesnek tartotta kihangsúlyozni: ő is egy etnikai és vallási kisebbséghez tartozik, és a maga részéről a tolerancia, a bizalom és nyitottság híve.
"Vissza kell térni a toleranciához, a másik elfogadásához, jó és rossz tulajdonságaival együtt. Nem vagyunk mind egyformák, az etnikai közösségek, vallási közösségek nem egyformák. Hibás a vallási fanatizmus és az ultimátumszerű felszólítások útját járni" - szögezte le Klaus Iohannis államfő.

A Koalíció a családért nevű csoport alkotmánymódosító kezdeményezése nyáron túljutott az előzetes normakontrollon, az alkotmánymódosító törvénytervezetet pedig beterjesztették a szenátushoz. Az alkotmánybíróság szerint az alaptörvény megalkotói is egy "férfi és egy nő házassága" értelemben használták a "házastársak" kifejezést, mert 1991-ben nem merülhetett fel más értelmezés. Románia csak 2001-ben törölte a büntető törvénykönyvből azt a cikkelyt, amely öt évig terjedő börtönnel sújtotta a "nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó" homoszexuális párokat.

Romániában a parlament kétharmados többségének támogatása, valamint érvényes és eredményes népszavazás szükséges az alkotmánymódosításhoz. A Koalíció a családért azt szorgalmazza, hogy tegyék a választási kampány témájává a kérdést, és a decemberi parlamenti választással egy időben szervezzék meg a melegházasság tiltásáról szóló referendumot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: