2009-11-24 14:31:54• hírek • Gozner Gertrud

Hiányosan informál a közegészségügy

Hivatalosan hétfőn vette kezdetét a méhnyakrák elleni országos oltási kampány, ennek ellenére a vakcinák csak kedden érkeztek meg a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatósághoz.

Amint Lidia Tamas-tól, az igazgatóság oltásokért felelős szakemberétől megtudtuk tegnap Bukarestben tartózkodtak, hogy megkapják a szükséges oltásmennyiséget, és a keddi nap folyamán nekifogtak a szétosztásnak.

Dr. Szabó Katalin, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium iskolaorvosa lapunknak elmondta, hogy még nem kapott hivatalos értesítést az oltás megérkezéséről, és a vakcinák beadásának  menetéről. A méhnyakrák elleni oltási kampányról többnyire a sajtóból értesültem - nyilatkozta az iskolaorvos. A közegészségügyi igazgatóság október óta nem küldött semmiféle értesítést ez ügyben - tette hozzá az orvosnő. Szabó doktornő szerint a főgimnáziumba járó hatodikos és hetedikes lányok szüleinek 75 százaléka nem egyezett bele a méhnyakrák-elleni oltás beadásába.

Szatmár megyében több mint 3800 hatodik és hetedik osztályos, oltásra jogosult lánytanulót tart nyilván a közegészségügyi hatóság. A tervek szerint a diákok családjait az oltás előtt egy nappal értesítik, és ők visszajeleznek, hogy szeretnék vagy sem, hogy beadják azt a gyermeküknek. Az oltás beadása után a kislányok még fél óráig orvosi felügyelet alatt lesznek.

A 2008-as méhnyarák-ellenes oltási kampány kudarcba fulladt, mivel a 2 ezer negyedikes diáklányból csak 160-at tudtak beoltani. A szülők többsége akkor úgy gondolta, hogy gyermekük még túl fiatal egy ilyen típusú oltáshoz. Annak ellenére, hogy számos nemzetközi és hazai orvosi tekintély kiállt az oltás mellett, a romániai szülők továbbra is ódzkodnak a vakcinától.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: