2010-11-14 22:51:45• hírek • Megyeri Tamás Róbert

Hiába voksoltak, még nem választottak

Nem sikerült polgármestert választaniuk a kálmándiaknak. Amint beszámoltunk róla, a dél-szatmári községben elöljárót választottak ma.

Ragyogó napsütés fogadta a helyi általános iskolába betérőket. Az oktatási intézményben alakították ki ez alkalommal is a választó helyiséget. Már kora délelőtt látszott, hogy élnek a helyiek a választás lehetőségével. Az 1177 jogosult közül 15 óráig 579-en szavaztak - tudtuk meg a választási bizottság elnökétől, Diona Zimantól.

A későbbiekben sem lankadt a választási kedv: összesen 853-an szavaztak. Azonban a várakozástól eltérően alakult a voksolás eredménye. A fordulót 399 szavazattal Maria Sasu nyerte, aki ez alkalommal mint független indult, holott korábban a Nemzeti Liberális Párt (román betűszóval: PNL) tagja és agitátoraként tevékenykedett. Mindösszesen négy szavazattal kapott kevesebbet az RMDSZ színeiben induló korábbi alpolgármester, Schlakter Ferenc. A szövetség jelöltje mögött jóval lemaradva, mindösszesen 59 szavazatot kapott Keizer László, a Német Demokrata Fórum jelöltje.

Nem titkoltan csalódott Schlakter Ferenc. Mindazonáltal honlapunknak elmondta, hogy nem csügged, s mindenképpen indul a következő fordulóban.

Merthogy a Nagykárolytól észak-nyugatra lévő kisközségben a jövő hétvégén is választást tartanak, amelyen mindenképpen eldől majd, hogy az érdekvédelmi szervezet jelöltje, avagy a látszólagos független aspiráns lesz-e a következendőkben Kálmánd első embere.


Választottak a hétvégén Kálmándon


Választottak a hétvégén Kálmándon
Választottak a hétvégén Kálmándon


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: