2009-08-07 14:48:16• hírek • Gozner Gertrud

Hiába érdeklődtek

A Környezetvédelmi Alap Ügyvezetősége (AFM) augusztus 14-ig újból meghosszabbította a Zöld Ház program első szakaszát, mivel országos szinten a helyi területi-közigazgatási egységek csupán 46 tervezetet adtak be - áll az intézmény által tegnap kiadott közleményben. A környezetvédelmi alap adatai szerint mind lakótársulások, mind közintézmények részt vettek a projektben.

Múlt péntekig, július 31-ig nyújthatták be az érdekeltek az iratcsomókat, amelynek keretében a Környezetvédelmi Alapból támogatást kaphatnak alternatív fűtésrendszerek, úgy mint napelemek, szélerőművek üzembe helyezésére. A Zöld Házra 2009-ben 310 millió lejt szán a környezetvédelmi minisztérium, a két félévre külön hirdetik meg a pályázatot.

Első szakaszban 150 millió lejt osztanak szét a pályázók között, a következő szakaszra szeptember 1 és 15 között kerül sor, amikor is 160 millió lej kerül szétosztásra. A Környezetvédelmi Alapból legtöbb 80%-os vissza nem térítendő hozzájárulást biztosítanak azoknak, akiknek elfogadják a pályázatát.

A közintézményekre vonatkozó projekteket a Környezetvédelmi Alapból, illetve helyi költségvetésből finanszírozzák, a lakótársulások esetében ehhez hozzáadódik a lakók hozzájárulása is, amelynek mértékét szintén az önkormányzat határozza meg.

Szatmár megyében nem volt lehetőség pályázat beadására, mert túl későn hirdették meg a Zöld Ház programot és a város már nem tudott elkülöníteni rá pénzt a költségvetésből - tudtuk meg a polgármesteri hivatal illetékesétől. Mivel a városháza nem tudja fedezni a rá eső részt, ezért Szatmárnémeti az idén kimarad ebből a programból - tették hozzá. Mint kiderült, többen fordultak a program részleteivel kapcsolatos információkért a polgármesteri hivatalhoz, de egyelőre többet nem tehetnek az ügyükben.


Szatmárnémetíben egyelőre nincs keret az alternatív energiaforrásokra.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: