2019-11-29 08:19:03• hírek • Blikk.hu

Hiába a tiltás: Demcsák Zsuzsa jogosítvány nélkül vezetett

Demcsák Zsuzsától nyáron másodszor is elvették a jogosítványát ittas vezetés miatt, ám úgy látszik még ez sem tántorítja el attól, hogy ismét volán mögé üljön.

A Blikk is megírta, hogy júniusban ittasan vezetett Demcsák Zsuzsa, ráadásul a jogosítványa sem volt nála – a műsorvezetőnőt a pénzbírság mellett 3 éves időszakra eltiltották a vezetéstől. A Bors megtudta, hogy ennek ellenére ismét volán mögé ült, amiről felvételt is készítettek – csütörtök délután rögzítették a videót Budán egy lakótelepnél, ahol Krishan társaságában egy bordó színű Fiatba szállt be a pár. A felvételen az is látszik, hogy miután a megvásárolt holmikat bepakolták, Krishan az anyósülésen foglalt helyet, míg Zsuzsa – az eltiltása ellenére – a kormány mögé huppant, így hagyták el a parkolót.


A lap felkereste Zsuzsát, hogy megérdeklődje, miért is szegte meg a büntetését, amit az egykori tévés először ugyan tagadni próbált, majd elismerte, de azt már nem engedélyezte, hogy nyilvánosságra hozzák a részleteket. A történtek után Demcsák Zsuzsa büntetésének szigorítása is előfordulhat, akár újabb pénzbírságot is kiszabhatnak rá, de az is lehet, hogy a vezetéstől való 3 éves eltiltását is újra kezdik számolni.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: