2019-02-28 14:06:15• hírek • Bede Emőke

Heves indulatok a tanácsülésen: nem mindenki értett egyet a 10-es Számú Általános Iskola névváltoztatásával

Egy tűt sem lehetett volna leejteni a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal tanácstermében, ugyanis a soros ülés napirendi pontjai között több kulcsfontosságú tervezet is szerepelt. Ennek ellenére csak kevés témában alakult ki olyan parázs vita, mint a 10-es Számú Általános Iskola Rákóczi Ferencre való átnevezése kapcsán.

Hogy a kérdés nem vonul el vita nélkül, arra már az ügy előéletét ismerve is számítani lehetett. Az elmúlt hónapokban ugyanis több tanácstag és helyi politikus is állást foglalt a tanintézmény átnevezésével kapcsolatban: ki egyik, ki másik oldalon tette le a voksát. Ez a kettősség jellemezte a csütörtök délután tartott tanácsülést is, ahol első körben a szociáldemokraták adtak hangot nemtetszésüknek. Ciprian Craciun szerint a tanintézmény Rákóczi Ferenc Általános Iskolára történő átkeresztelés semmilyen előnyt nem hordoz magában, mi több, a PSD-s tanácsos szerint sokkal inkább egy politikai töltetű javaslatról van szó, melyet úgy állítottak össze, hogy előzetesen a szülőket és a tanulókat meg sem kérdezték minderről. Emellett a tanácsos véleménye szerint a folyamat nem volt kellőképp transzparens, és az ügy köré felépített kommunikáció is hagyott kivetnivalót maga után.
 

A Craciun által felvetett problémákra többek között Szatmárnémeti polgármestere, Kereskényi Gábor is reagált. A városvezető szerint az idevágó törvénycikkelyeket figyelembe véve felmérték a szülők véleményét a potenciális névváltoztatástól: a 153 ellenző szavazat mellé nem kevesebb 550 támogató aláírás érkezett, azaz 75 százalékuk pozitívan viszonyult a javaslathoz. Nem lehet tehát kérdés, hogy a szülői közösség szeretné-e a változtatást vagy sem, a számok magukért beszélnek. Osztotta a Kereskényi által megfogalmazott véleményt Feher Doina alpolgármester is, aki szerint felesleges interetnikus konfliktusokat generálni a kérdés kapcsán, és emlékeztette az ellenzéki tanácsost, hogy a Rákóczi Ferenc Általános Iskola nevet már a tanfelügyelőség és a prefektúra is kedvezően véleményezte.



Több perces adok-kapok után végre a tanácselnök szavazásra bocsátotta a javaslatot. Az RMDSZ, a PNL és az ALDE egyhangúan a névváltoztatásra szavazott, viszont a szociáldemokratáknál már nem volt ilyen nagy az összhang: az ellenszavazatok mellett voltak olyanok is, akik inkább tartózkodtak e kérdés eldöntésében. Összességében tehát hiába ágáltak a névváltoztatás ellen a PSD-s tanácstagok, a tervezet átment, azaz a 10-es Iskolát immár Rákóczi Ferenc Általános Iskolaként fogjuk emlegetni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: