2018-03-27 10:20:56• hírek • Bede Emőke

Hetvenegy éves sofőr gázolt el egy motorost

Akár súlyosabb következményei is lehettek volna annak a közlekedési balesetnek, mely hétfőn történt Szatmárnémetiben. Egy autó ugyanis egy szabályosan közlekedő motorost gázolt el.

A helyszínre rövid időn belül megérkeztek a rendőrök is, hogy megállapítsák, pontosan milyen körülmények között történt a baleset. A nyomozás szerint a vétkes ebben az esetben az a hetvenegy éves férfi volt, aki nem tekintett körül, mielőtt behajtott a kereszteződésbe. Pechére az elsőbbséggel rendelkező úton épp egy motorkerékpáros érkezett, akit már nem tudott kikerülni.
 

Szerencsére a motorosnak nem esett komolyabb baja, így csak anyagi károk keletkeztek. A két férfit még a helyszínen alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá, ennek tanúsága szerint egyikük sem italozott. Az idős férfi jogosítványát felfüggesztették.
 

De nem jártak sokkal jobban azok sem, akiket gyorshajtás miatt kapott lencsevégre a radar. Két sofőr ugyanis 113 és 114 km/h sebességgel hajtott. Egy másik illető pedig azért vált ideiglenesen gyalogossá, mert szabálytalanul előzött. A hét első napján egyébként összesen hetvenen kaptak pénzbírságot, ezek összértéke eléri a 38 ezer lejt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: