2009-06-04 19:48:09• hírek • Szatmár.ro

Hétvégi programajánló

Összegyűjtöttük az előttünk álló hétvége programkínálatát.

Az Északi Színház Harag György Társulata pénteken 10 órától az Ács Alajos Stúdióban az Iciri piciri bérleteseknek a Párnamese című darabot játssza. Pénteken este 19 órától pedig Évadzáró gálát tartanak.

Június 6-án, szombaton White Session Partyt tartanak a Bora Bora Clubban. Fehér öltözet mindenkinek kötelező. Meghívottak Vinka Jigulina (Viba Fm) és Dj Greeg (Pro Fm), illetve a kolozsvári Boemdance együttes, akik látványos táncprodukcióval készülnek.

A MusiC'at Pubban pénteken és szombaton is Jánosi Csaba szórakoztatja a vendégeket, így garantáltak a legjobb slágerek, s a bulis hangulat.

 

Június 6-án nyílt napot tartanak a Hám János Óvodában. Számos foglalkozás, stafétajátékok, ügyességi versenyek, arcfestés, aszfaltrajzverseny, kézműves foglalkozások, néptáncok teszik különlegessé ezt a napot az óvoda közössége számára.

A nyílt nap keretében a Hám János Iskolaközpont negyedikesei Lázár Ervin A nyúl mint tolmács című színdarabját adják elő, valamint fellépnek a Hám János Napok keretében rendezett Könnyűzenei verseny győztesei is. A nyílt nap résztvevői hagyományos ételeket fognak készíteni és fogyasztani, strudlit és lángost.

Fennállásának negyvenedik évfordulója alkalmából programokkal készül az Aurel Popp Képzőművészeti Líceum. Június 7-én, vasárnap 11 órai kezdettel a Libertatii téren kamarakoncertet tartanak, az Aurel Popp Képzőművészeti Líceum megalapításának negyvenedik évfordulója alkalmából. Az eseményen az iskola diákjai és a Pro Arta Bass formáció gondoskodnak a műsorról. 12 órától pedig a Szépművészeti Múzeumban egy kiállítás is megnyílik a diákok festményeiből.


Szombaton White Session Party lesz a Bora Bora Clubban.
Szombaton White Session Party lesz a Bora Bora Clubban


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: