2008-08-14 17:35:00• hírek • Parajdi Andrea

Hétvégi programajánló

Körülnéztünk ismét a hétvégi programok háza táján, s főként a népünnepélyek kedvelőinek szolgálhatunk jó hírekkel.

Augusztus 15-én pénteken 12 órakor Erdőd Napjaival - mazsorettek és fúvószenekar felvonulással- indul a falunapi „nagy menet”, ahol idén Dancs Annamari lesz a magyar sztárvendég, de fellépnek a város magyarországi testvértelepüléseinek kultúrcsoportjai is.

Szintén pénteken kezdődnek 15 órától Tasnád Napjai is, ahol Charlie lesz az első nap sztárfellépője, szombaton pedig Paula Seling és Dobrády Ákos is bizonyára nagy sikert aratnak majd.

Csomaköz Napjait ugyancsak szombaton és vasárnap rendezik meg. Az esemény másnapján nem marad majd el a hagyományos gasztronómiai fesztivál.

Augusztus 17-én vasárnap immár tradíciónális módon Nagymajtény Napját is megrendezik, ahová elvárják a Németországba elszármazottakat is.

Az Old Times Spirit Club hétvégi programja a tequila ital lelkes fogyasztóinak kedvez majd, hiszen a szervezők nagyszerű akcióval készülnek. A rendszeres italkedvezmények mellett, ezúttal is garantált lesz a jó buli, hiszen pénteken Dj Adam, szombaton pedig Dj Jovi a legjobb retro és dance slágereket játssza.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: