2018-02-19 12:10:12• hírek • Bede Emőke

Hétvégi mérleg: három halálos áldozat

Az utóbbi idők legkeményebb hétvégéjét zártuk, már ami a közlekedési baleseteket illeti: a megye területén hárman vesztették életüket.

Az első esetre szombat este került sor, amikor is egy 42 éves avasújfalusi férfi autójával áthajtott az úttesten fekvő 65 éves asszonyon. A segélyhívón maga a sofőr jelentette be az esetet, miután számára is világossá vált, hogy nem egy kóbor ebet ütött el. A hivatalos rendőrségi jelentés szerint a férfi nem fogyasztott alkoholt, mielőtt autóba szállt volna, legalábbis erre utal az alkohoszondás vizsgálat eredménye. A biztonság kedvéért a rendőrök a legközelebbi egészségügyi egységbe kísérték, hogy a véralkoholszintet is ellenőrizhessék.
 

A vasárnap első balesete Szatmárudvari területén történt. Mint a nyomozás rávilágított, a 38 éves apai sofőr elütött egy 49 éves udvari férfit, aki a baleset következtében életét vesztette. A helyszíni vizsgálatokból kiderült, hogy az áldozat nem az arra kijelölt helyen szeretett volna átkelni biciklijével az úton. A sofőr alkoholszondás vizsgálata újfent negatív eredményt hozott.
 

Ugyancsak vasárnap egy 67 éves szatmári asszonyt is elgázoltak a Fehérgyarmati (Aurel Vlaicu) úton. A rendőri nyomozás során kiderült, hogy egy 22 éves újmikolai sofőr nem adta meg az úttesten átkelő nőnek az elsőbbséget, holott az áldozat egy megfelelően jelzett zebrán szeretett volna átmenni az úton. Az elgázolt hölgyön már a kiérkező mentők sem tudtak segíteni.
 

A rendőrség mindhárom esetben bűnügyi dossziét nyitott, a vád gondatlanságból elkövetett emberölés.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: