2018-12-06 07:07:27• hírek • Szatmár.ro

Hétvégén szervezik meg a Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny Kárpát-medencei döntőjét

A döntőre a Református Gimnázium dísztermében kerül sor.
A döntőre a Református Gimnázium dísztermében kerül sor.

December 8-án rendezik meg városunkban a XXVI.Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny Kárpát- medencei döntőjét, melyre nem kevesebb mint 25 bátor versenyző jelentkezett.

A versenyt a Református Gimnázium dísztermében szervezi a LiterArt Egyesület és az Árpád Egyesület a Bethlen Gábor Alap támogatásával. Ebben az évben 25 versenyző jelezte részvételi szándékát, kik közül a legifjabb 16 éves, a legidősebb pedig már elérte 83-ik életévét is. Érkeznek vendégek Magyarországról, Vajdaságból és Erdély számos területéről is.
 

Annyit már most lehet tudni az eseménnyel kapcsolatban, hogy nagyon színes a bemutatásra szánt művek palettája. A magyar irodalom iránt érdeklődő közönség meghallgathatja Sziveri János, a 35 éves korában elhunyt vajdasági szerző Bábjáték című művét, illetve Csáth Gézának a Mesék, amelyek rosszul végződnek című alkotását is. Előadásra kerül továbbá Ratkó József Az ének megmarad, valamint Buda Ferenc Fohász a virradatban című műve is. Mindemellett hallhatunk irodalmi alkotásokat Gellért Sándortól, Szilágyi Domokostól, Kovács András Ferenctől, Nógrádi Gábortól, Weöres Sándortól, Arany Jánostól, Dsida Jenőtől, Vörösmarty Mihálytól, József Attilától is.
 

A verseny napján, azaz december 8-án reggel 9 órára várják a jelentkezőket és a zsűri tagjait, a  szervezők a Református Gimnázium dísztermében fogják ismertetni a verseny szabályzatát és osztják meg a versenyzőkkel a fellépési sorrendet. 10 és 13 óra között kerül sor az elődöntőre, majd egy 15 perces szünet után a verseny a második fordulóval folytatódik, a döntővel.
 

16 órakor veszi kezdetét a megemlékezés Gellért Sándor sírjánál, a Vasút melletti református temetőben, ahol  ezt követően megkoszorúzzák a résztvevők a költő síremlékét is. 17 órakor kezdődik az eredményhirdetés és díjátadás.
 

 A zsűribe ebben az évben meghívást kapott Csirák Csaba helytörténész, a Gellért Sándor verseny megálmodója, Elek György publicista, Kovács Éva színművész, Márk-Nagy Ágota színházi rendező, valamint Rusz Annamária magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő. A szervezők kérik, hogy aki csak teheti, vegyen részt az előadáson. „Fogadjuk érdeklődéssel közel és távolról érkezett nemzettársainkat, mutassuk ki vendégszeretetünket és ajándékozzuk meg magunkat egy szívet- lelket melengető élménnyel” –üzeni a szervezőcsapat.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: