2019-04-05 11:44:57• hírek • Bede Emőke

Hétvégén megáldják a szezonra készülő motorokat

A kellemes idő beköszöntével nem csak a biciklisek, hanem a motorosok is elővették a vasat. A nagykárolyi Open Road Bikers&Friends baráti kör is gőzerővel készül a szezonra, melynek első lépéseként hétvégén ismét, immár ötödök alkalommal áldják meg a motorokat.

Maga a ráhangolódás már április 6-án este elkezdődik, a tagok a helyi Buffalo Bill Pubban fognak gyülekezni egy jó hangulatú „évadnyitó” bulira. Másnap, azaz április 7-én ismét összeverődik a banda, ám ez alkalommal a katonai emlékműnél fognak gyülekezni. A 14 órakor kezdődő találkozó résztvevőinek a szervezők zsíros kenyérrel és hagymával is készülnek, majd 15 órakor sor kerül a frissen leporolt gépek megáldására is. 15 óra 30 perctől a szatmári Dakar-hős, Gyenes Emánuel tart majd élménybeszámolót, a sivatagi kalandokat pedig egy izgalmas kastélylátogatással fogják zárni, mely előreláthatólag 16 órakor fog kezdődni.


A szervezők nem csak a motorosközösség tagjait várják nagy szeretettel, hanem mindazokat, akik még csak most ismerkednek ezzel az életérzéssel. A belépés természetesen mindenhova ingyenes.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: