2019-11-19 08:49:34• hírek • közlemény

Hétvégén ismét Strudlifesztivál a Svábházban

november 23

November 23-án, azaz e hét szombatján sok szeretettel vár a Kálvária templom német közössége, valamint a Szatmári Német Demokrata Fórum minden érdeklődőt a Strudlifesztiválra, amely az idén immár 11-dik alkalommal kerül megrendezésre a Svábház Wendelin Fuhrmann termében, azaz az Árpád (V. Lucaciu) utca 9. szám alatt.

A kulináris és szórakoztató rendezvényen csanálosi, majtényi, csomaközi, nagykárolyi, túrterebesi és természetesen szatmárnémeti sváb háziasszonyok készitik el a látogatók szeme láttára a sváb konyha különlegességét krumplis, szilvalekváros, sóstúrós és édestúrós változatban. Sőt az idén az utóbbi évekhez hasonlóan a strudlilevest is meg lehet majd kóstolni. A strudlihoz „Dickmilch”-et azaz aludttejet vagy forralt bort lehet fogyasztani. 


A rendezvény délután 16 órakor kezdődik, az ünnepélyes megnyitóra 17 órai kezdettel kerül sor. A jelenlévők szórakoztatásáról a Johann Ettinger Liceum „Gemeinsam” néptánccsoportja gondoskodik. A strudlikészitést a helyszinen is meg lehet tanulni. A vállalkozó kedvüeknek szívesen megtanítják a sváb specialitás elkészitési módját, sőt, még a receptet is haza lehet vinni, ha valaki otthon ki szeretné próbálni a strudlisütést - tájékoztatták híroldalunkat a szervezők.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: