2015-08-02 13:50:37• hírek • Szatmár.ro

Hétfőtől szerdáig minden este filmet vetítenek az új főtéren

Három napon keresztül a szatmáriak is belekóstolhatnak az Erdélyi Filmfesztivál hangulatába: hétfőn, kedden és szerdán ugyanis 21.45-től szabadtéri filmvetítések lesznek a Coposu sétányon. Minden nap más filmet vetítenek, 21 órától pedig rövidfilmekkel melegítik be a közönséget!

Augusztus 3-án, már az első estén, a TIFF Karaván vásznán olyan szépségek elevenednek meg - még ha nem is azonos generációból - mint Juliette Binoche vagy Kristen Stewart (Twighlight), méghozzá Olivier Assayas Clouds of Sils Maria című filmjében. A film versenybe szállt a 2014-es Cannes-i Filmfesztiválon, s meghozta Kristen Stewartnak a legjobb mellékszereplőnek járó César-díjat. A film egy ismert színésznő drámája, akit az általa 20 évvel azelőtt sikerre vitt darabnak az újra műsorra tűzéséhez kérnek fel, de a darabban eredetileg Sigridet játszotta, aki egy fantasztikus nő, aki a halálba hajszolja a főnökét, Helenat, míg most neki jut Helena idősebb és kevésbé hálás szerepe.

A filmvetítés augusztus 4-én a Comoara című román filmmel folytatódik, amely napjaink egyik legkiemelkedőbb hazai sikere nemzetközi porondokon is. Corneliu Porumboiu Cannesban elnyerte az úgynevezett „Egy bizonyos tehetség díjat" az Un Certain Regard kategóriában, valamint a TIFF Román Filmek Napjának díját. A zamatos komédia Costi (Cuzin Toma) életét meséli el, aki a polgármesteri hivatalban dolgozik, s ahogy ő mondja, egy nyugodt életet visz. Ám amikor a szomszédja azt javasolja, hogy együtt keressék meg a dédapja által állítólag a kertben elásott kincset, még mielőtt a kommunisták visszatérnének, nem sokat gondolkodik. Már a második nap keres egy embert, akinek van fémdetektora és kezdődhet is a kaland.

Utolsó este, augusztus 5-én a fekete humor egy gyöngyszemét kínálják a nézőknek. A Wild Tales filmet idén Oscar-díjra is jelölték. Damién Szifrón filmje Pedro Almodóvárral koprodukcióban készült, s a Cannes-i Filmfesztiválon sikert aratott, olyannyira, hogy a filmforgalmazók legjobbjai szálltak érte versenybe. A kirobbanó komédia hat olyan bizarr történet gyűjteménye, melyek mindegyike sokkolóbb és mulatságosabb, mint az azt megelőző, kezdve egy sorsjátéktól a repülőgép fedélzetén egészen a gépjármű volánja mellett véghezvitt mérhetetlen dühkitörésig.

A rendezvény természetesen mindenki számára nyitott és ingyenes.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: