2011-12-06 16:23:51• hírek • Szatmar.ro

Igazi szelektív szemétgyűjtés – tavasz végétől

Lakossági fórum rovatunkat azért hoztuk létre, hogy lehetőséget adjunk olvasóinknak: meghatározott témákban konkrét kérdéseket tehessenek fel a polgármesternek. Ilyés Gyula ezúttal a szelektív szemétgyűjtés körüli állandósul társadalmi vita során felvetett kérdésekre válaszolt.

Több olvasónk is azt nehezményezte hozzászólásában, hogy az új szemétgyűjtési pontok túlságosan közel kerültek lépcsőházukhoz, ablakukhoz. A polgármester ezzel kapcsolatban ismét kihangsúlyozta: bár a törvény előírása szerint a kukáknak minimum öt méterre kell lenniük az épülettől, Szatmárnémetiben ennél mindenütt távolabb vannak. „Ahol a régi kukák helyére tettük az újat, ott senki nem mondott semmit - mondta Ilyés. Minden más hely miatt viszont már balhéznak az emberek. Pedig az ő érdeküket szolgáljuk: kisebb, de több kukákat helyeztünk ki."

A polgármester elmagyarázta azt is, hogy zöld övezet nem az, ahol fű nő, és parkoló sem az, ahova épp le lehet parkolni - sok panasz érkezett ugyanis ezzel kapcsolatban is.

Egyik olvasó azt hiányolta, hogy a ketrecekbe kihelyezett kukák egyformák és nincs feltüntetve, hogy melyikbe kell dobni a száraz és melyikbe a nedves szemetet. Ezzel kapcsolatban a polgármester elmagyarázta, hogy amikor ténylegesen beindul a szelektív gyűjtés, akkor kiírják, hogy melyik kukába mit kell dobni.

Ilyés elmondta, hogy bár az összes ketrecet kihelyezték már és lassan valamennyi kuka is a helyére kerül, szelektíven csak néhány hónap múlva tudják begyűjteni a szemetet. „A kukák kihelyezése csak az első lépés, a szemét elszállítása és szelektív kezelése pedig az utolsó. Amíg ez utóbbi nincs megoldva végérvényesen, addig nincs is értelme szelektíven szedni a szemetet". Ehhez a közterület-fenntartó vállalatnak ki kell építenie a saját szelektáló rendszerét".

Erre még három-négy hónapot várni kell. Addig a régi módon, vegyesen is lehet bedobni a szemetet. De már az új kukákba!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: