2012-08-23 12:15:00• hírek • MTI

Hétfőre hívták össze a parlament ülését

Hétfő délutánra hívta össze a román parlament vezetősége a két ház együttes ülését, amelyen felolvassák a Traian Basescu államfő leváltásával kapcsolatos alkotmánybírósági határozatot, ami feltétele annak, hogy az államfő visszatérhessen hivatalába.

Valeriu Zgonea, a román képviselőház elnöke hétfőn elmondta: az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) azt szerette volna, ha már péntek délben megtartották volna az ülést, de ez a javaslat nem kapott elegendő támogató szavazatot a parlament vezető testületében.

Zgonea szerint azért nem támogatták a pénteki időpontot, mert a parlament számára még tart a nyári szünet, és számos törvényhozó külföldön tölti szabadságát. Azt azonban valamennyi párt vállalta, hogy hétfőre mozgósítja honatyáit.
Basescu csak azt követően térhet vissza az elnöki hivatalba, ha a parlament tudomásul veszi a leváltásával kapcsolatosan szervezett népszavazás érvénytelenségéről szóló alkotmánybírósági határozatot; ennek az a módja, hogy a képviselőház és a szenátus együttes ülésén felolvassák a dokumentumot. A tervek szerint erre az aktusra hétfő délután kerül sor, de a határozat csak akkor lép hatályba, ha megjelenik majd a hivatalos közlönyben.

Basescut július elején függesztette fel hivatalából a parlament, majd népszavazást szerveztek a leváltásáról. A július 29-ei referendumot kedden érvénytelennek nyilvánította az alkotmánybíróság, mivel csak 46 százalékos volt a részvétel, vagyis elmaradt az 50 százalék plusz egy fős érvényességi küszöbtől.

Csütörtökön ülésezett Bukarestben a Legfelső Bírói Tanács (CSM) is, amely - két döntésképtelen ülés után - ezúttal elfogadta az igazságügyi miniszteri tisztségre javasolt Mona Pivniceru lemondását a bírói tisztségéről, aki csak ezután nevezhető ki tárcavezetővé. A kormányzó Szociál-liberális Szövetség (USL) azért sürgette a CSM összehívását, hogy Pivniceru kinevezését még Crin Antonescu ideiglenes államfő írhassa alá. A miniszteri szék várományosának ugyanis korábban konfliktusa volt Basescuval, és az USL vezetői attól tartanak, hogy a visszatérni készülő államfő megtagadja majd a kinevezését.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: