2013-11-08 09:31:45• hírek • MTI

Hétfőn szavaz a különbizottság a bányaberuházást elősegítő törvénytervezetről

Várhatóan hétfőn szavaz a verespataki parlamenti különbizottság a kormány által kidolgozott azon törvénytervezetről, amely az aranybánya-beruházást hivatott elősegíteni.

Ezt Darius Valcov, a különbizottság szociáldemokrata elnöke jelentette be. Az újabb haladékról azt követően született döntés csütörtökön a bizottságban, hogy a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) pártjainak továbbra sem sikerült konszenzusra jutniuk a tervezet kapcsán.

Korodi Attila, az ellenzéki Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeit képviselő bizottsági tag az MTI-nek elmondta: azért született döntés a halasztásról, hogy a kormánykoalíció időt nyerjen, és a hétvégén folytathassák a tárgyalásokat. A politikus nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy koalíciós megállapodás jön létre a kérdésben.

A parlament egyszer már meghosszabbította a különbizottság mandátumát november 10-ig, így a héten döntenie kellett volna a testületnek. Valcov szerint azonban csak a végső szavazást halasztották hétfő délutánra, amit negyed óra alatt lebonyolítanak, így eltekinthetnek a határidő egynapos túllépésétől.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatja a kormány törvénytervezetét, a fő koalíciós partnerük, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) viszont ellenzi azt. A liberálisok azt akarják, hogy a testület utasítsa el a kormányzati tervezetet, és dolgozzanak ki egy új bányatörvényt.

Korodi szerint a PSD keresi a konszenzust koalíciós partnerével. Erre utal az is, hogy csütörtökön délután Victor Ponta és Crin Antonescu, az USL szociáldemokrata és liberális társelnöke találkoztak egymással. A megbeszélés után Antonescu közölte, hogy szóba került ugyan a verespataki projekt, de a liberálisok álláspontja továbbra is változatlan.



Korodi nem zárta ki azt a lehetőséget sem, hogy a bizottságban az erőviszonyok eldöntésében az ellenzéki Dan Diaconescu-féle Néppárt (PPDD) két honatyájának lesz kulcsszerepe, és ők játszhatják a mérleg nyelvét, hiszen jelenleg körülbelül fele-fele arányban vannak a tervezet ellenzői és támogatói. A 19 tagú bizottság - amelytől távolmaradt az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) - akkor fogadhat el kedvező jelentést a tervezetről, ha azt legalább tíz honatya megaszavazza.

Korodi emlékeztetett, hogy a bizottság által eddig cikkelyenként elfogadott szöveg már nem egyezik az eredetivel, amely számos konkrét utalást tartalmazott Verespatakra. A módosított projekt általában az arany- és ezüst kitermelését szabályozza.

Verespatakon a Rosia Montana Gold Corporation kanadai-román vegyes vállalat akarja megnyitni Európa legnagyobb külszíni aranybányáját, ahol 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt termelne ki a vitatott ciántechnológia alkalmazásával.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: