2017-07-15 13:53:05• hírek • Szatmár.ro

Hétfőn kiállítással avatják fel az új kulturális központot Vetésen

A községben szervezett alkotótáborban született alkotásokat lehet majd megtekinteni.

Hétfőn ér véget Vetés község modern kori történelmének első alkotótábora. És amint az lenni szokott, minden vég egyben kezdet is: a táborban készült alkotásokból összeállított tárlattal avatják fel a község új kulturális központját.

Az alkotótáborban egy héten keresztül tizenegy művész olvadt bele Vetés község életébe, próbálta felvenni annak ritmusát. A táborszervező Cristina Oprisa és a szatmári Maria Olteanu mellett jöttek művészek az ország minden tájáról: többek között Nagybányáról, Nagyváradról, Zsilvásárhelyről, Vajdahunyadról, Déváról.

A hét nap alatt a művészek megismerkedtek nem csak Vetéssel, a festői Szamos-parttal, hanem Nagykárollyal, Szatmárnémetivel is. Színházi előadást tekinthettek meg és az óvári halastónál ízelítőt kaphattak a halas menü legjavából. Az egy hetes tábor egyik kiemelkedő pillanata volt, amikor az elismert művészek helybéli gyerekeknek igyekeztek megtanítani a festészet csínját-bínját.

A táborban készült alkotásokat aztán hétfőn a 12 árakor kezdődő kiállításon mutatják be az érdeklődőknek Vetés felújított kulturális központjában. Ilyés Gyula polgármester örömmel nyugtázta, hogy a festmények egy része az önkormányzat tulajdonában marad – mintegy megköszönve a tábor finanszírozásában nyújtott segítséget.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: