2019-06-17 03:55:50• hírek • Bede Emőke

Hétfőn is folytatódik a Szamosban eltűnt fiú keresése FRISSÍTVE

Szombaton, Szamoskrassó közelében mentőcsónakkal szállt vízre a katasztrófavédelem egyik egysége, ugyanis egy, a 112-re befutott segélyhívás szerint egy gyermek teste lebegett a Szamos felszínén. Bár szombaton és vasárnap is keresték a fiút, a kutatás eddig eredménytelennek bizonyult. A Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség közleménye szerint hétfőn reggel 8 órától folytatják a bevetést.

FRISSÍTÉS: Nem sokkal délelőtt 10 után az ISU egyik csapata megtalálta az élettelen holttestet. Miután partra juttatták, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház bonctermébe szállították, hogy megállapítsák, miként is történhetett a tragédia. Ilyenkor ugyanis nem csak egy szerencsétlen kimenetelű pancsolással lehet számolni, hanem egyebek mellett azzal is, hogy az áldozat rosszul lett a vízben, és már nem tudott időben kijutni a partra. Hogy mi áll tehát a tragédia hátterében, csak a vizsgálat után lehet pontosabban megmondani.
 


A meggondolatlan fürdőzés pedig évről évre szedi áldozatait. Ennek okán a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség több jó tanácsot is megfogalmazott mindazok számára, akik a vízben vészelnék át a forró, nyári napokat.


Mint írják, csak az úszásra és fürdőzésre kijelölt helyeken szabad vízbe menni, annál is inkább, mivel máshol könnyen magával ragadhatnak az erős hullámok és a sodrás. Kerülni kell a iszapos és köves medrű vizeket, de azokat is, melyekben a növényzet vagy a kóbor faágak veszélyt jelenthetnek a csobbanókra. A „vagánykodás” sosem vezet jóra: ne ugorjunk a vízbe hidakról, sziklákról vagy egyéb magaslati pontokról, hiszen ezek végzetes fej- vagy gerincsérüléshez vezethetnek. Felhevült testtel ne vessük magunkat a hideg vízbe, illetve kerülendő az ittas állapotban való fürdőzés is. Szív- és érrendszeri, légző- valamint mozgásszervi betegségben szenvedők sose fürdőzzenek egyedül! Ezen tanácsokat akkor is tartsuk szem előtt, ha tapasztalt úszók vagyunk, hiszen egy folyó vagy tó könnyen tartogathat olyan nem várt meglepetéseket, melyekkel egy medencében nem találkoztunk korábban. Végül, de nem utolsósorban ne csak magunkra, de egymásra is vigyázzunk: ne habozzunk segítséget kérni, ha környezetünkben valaki bajba került.


Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: