2018-09-07 09:53:00• hírek • Bede Emőke

Hétfőn a tanévnyitóké lesz a főszerep

Az ősz beköszöntével az oktatási intézmények újra benépesülnek. Vannak olyan apróságok, akik először lépik át az iskola kapuját, mások pedig az utolsó tanévüket kezdik meg hétfőn.

A szatmári iskolák java része már közzétette, hétfőn hol és hány órától tartja ünnepélyes tanévnyitóját. A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban az esemény helyszíne az iskolaudvar lesz, ide várnak 10 óra 30 percre minden megújult erővel visszatérő diákot és szüleiket is. A Református Gimnázium tanévnyitó istentisztelete 10 órakor kezdődik a Láncos templomban, a Hám János Római Katolikus Elméleti Líceum pedig 11 órakor kezdi meg a tanévet a székesegyházban tartott szentmise által.  A Hám János esetében fontos azonban tudni, hogy a duális képzésben részt vevő diákok számára külön tanévnyitót tartanak, mely 13 órakor kezdődik a Kálvária templomban. Ami a többi középiskolát érinti, azt már biztosan lehet tudni, hogy a Ioan Slavici és a Mihai Eminescu Főgimnázium is 9-től tartja tanévnyitóját, a Johann Ettinger Német Elméleti Líceum pedig 11-től. Ezekben az órákban az iskolák környékén ajánlatos figyelmesen közlekedni, ugyanis a járművek és a gyalogosan közlekedők száma is megnövekedhet.
 

Az idei tanév tehát szeptember 10-én kezdődik. A gyerekekre harmincnégy tanítási hét vár, a kicsivel több mint 160 tanítási napot a már megszokott módon idén két félévre osztják. Az első szemeszter február 1-ig tart, a második pedig június 14-ig.


A karácsonyi vakáció a 2018-2019-es tanévben december 22. és január 13. között lesz, a félévközi pedig február 2. és 10. közé esik. A tavasz sem múlik el vakáció nélkül, április 20-tól május 5-ig újra szabadok a gyerekek. Az utolsó tanítási nap június 14., ezt pedig a pedagógusok és diákok által is nagyon várt nyári pihenés követi. A végzősöknek azonban hamarabb jár le a tanév, a tizenkettedikesek május 31-ig járnak iskolába, az általános iskolák nyolcadikosai pedig június 7-én tehetik le a táskát. Ami az Iskola másként hetet illetti, az egyes iskolák szabadon eldönthetik, mikor kívánják megszervezni, a kikötés csupán annyi, hogy október 1. és május 31. között kerítsenek erre sort.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: