2014-11-12 18:07:09• hírek • Szatmár.ro

Hétfő este újra támadott a színésznő gyilkosa?

Hétfő este a gyilkosság helyétől 500 méterre egy újabb nőt támadtak meg - írja a Vocea Transilvaniei.

Nagy erőkkel folyik a nyomozás Dorgai Gabriella meggyilkolásának ügyében. Mivel egy igazán súlyos esetről van szó, amelynek az országos sajtó is kiemelt figyelmet szentel, Bukarestből is érkezett egy nyomozó-csapat, hogy segítsen az elkövető kézre kerítésében. A Vocea Transilvaniei román nyelvű portál információi szerint több mint 70 gyanúsítottat hallgattak már ki az ügyben, javarészt hajléktalanokat.

A portál úgy tudja, hogy miután hétfőn megtalálták a színésznő élettelen testét, az esti órákban egy másik nőt támadott meg egy ismeretlen férfi a Decebal híd lábánál, a Szatmár Megyei Pénzügyi Igazgatóság közelében.

Az 55 éves nőt a nyakánál ragadta meg az elkövető, ám az áldozatnak harcias fellépésének köszönhetően sikerült kiszabadulni a szorításból, a férfi pedig elszaladt. A támadást rögzítette egy térfigyelő kamera, a nyomozók most ennek kielemzésén dolgoznak. A nő elmondása szerint a támadója 40 év körüli volt, kapucnis kabátot, hátán hátizsákot viselt. Orrán és arcán sebhelyek voltak.

A személyleírás szinte hajszálra pontosan megegyezik egy másik személy által adott leírással, aki egy gyanúsan viselkedő férfira lett figyelmes. A 180-190 centiméter magas gyanús személyt az elmúlt három hétben többször is a két híd közötti töltés-szakaszon látták 22 óra körül. Hátizsákot és a kapucnis kabátot viselt, és a töltésen közlekedő, illetve egy padon ülő lányokat figyelt. A hírportálnak nyilatkozó Emil Silaghi szerint a férfi 30-40 év körüli volt.

A rendőrök legutóbb szerda délután fogtak el egy lehetséges gyanúsítottat a Decebal hídon - feltűnően figyelte a nőket és amikor a rendőrök igazoltatni akarták, megpróbált elszaladni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: