2014-02-06 18:40:36• hírek • Kocsis Zoltán

Hétezer liter víz a szombati böllérversenyre

Harmincegy csapat, illusztris vendégek, több száz kilónyi tradicionális finomság, a csapból is folyó díjnyertes pálinka és bor - minden adott tehát ahhoz, hogy remek legyen a hangulat az RMDSZ jóvoltából immár negyedik alkalommal megszervezésre kerülő Böllérversenyen, amelynek ezúttal Sárközújlak ad otthont.

Férfiasan el kell ismernünk azonban, hogy egy aprócskát túloztunk az imént - csapból ugyanis ivóvíz folyik majd az ételek elkészítéséhez. Ezen kívül azonban további hétezer liter vizet bocsátanak a csapatok rendelkezésére a szervezők, lesz miből megmosni tehát a jószágokat. Piricsi Artúr elmondta továbbá a csütörtöki sajtótájékoztatón, hogy külön standja lesz a tavalyi megyenapokon díjnyertes sárközi pálinkának valamint a helyi borászoknak. Egy másik standnál pedig mindenki megkóstolhatja a finomságokat.

A IV. Böllérversenyen három magyarországi csapat is részt vesz: Dunakiliti, Napkor valamint Sárközújlak testvérvárosa, Lőrinci. Nem csak csapatok, de illusztris vendégek is érkeznek az anyaországból, hisz Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Winkler Gyula európai parlamenti képviselő mellett itt lesz Jakab István, a magyar országgyűlés alelnöke is.

Pataki Csaba szenátor, a Szatmár megyei RMDSZ elnöke biztosította az aggódókat, valamennyi sertés húsát megvizsgálják majd az állatorvosok. „Eddig soha nem volt gond, reméljük idén sem lesz", szögezte le.

Pataki és Piricsi néhány szóban ismertették a programot is. E szerint reggel 08.00 órakor nyitják meg a kapukat a nagyközönség számára. Délután 13.00 órakor a szatmári mulatós kedvencek, a Bertici Fivérek lépnek majd fel, a díjátadás pedig 15.30 körül esedékes.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: