2015-12-07 21:31:37• hírek • MTI

Hét órán keresztül számolták a pénzt

Ötmillió jüannal, vagyis körülbelül több mint 3,2 millió lejjel állított be a kínai Szecsuan tartomány kisvárosának bankjába egy férfi, mert úgy döntött: számlát nyit. Az alkalmazottak akkor még nem tudták, hogy a nedves, penészes bankjegyek gépi átszámolása hét órába fog telni és még hajszárítót is kell szerezniük hozzá.

A helyi média beszámolója szerint a Li nevű férfi ebéd után húzott sorszámot a Kínai Mezőgazdasági Bank Töjang városi helyi fiókjában és nyolc csomagban, kötegelve adta át az egyenként közel 65 lejt érő százjüanosokat. A hatalmas summa többszöri átszámolásához délután 1 órakor kezdtek az alkalmazottak, a feladat elvégzéshez valamennyi szabad pénzszámláló masinájukat bevetették. Balszerencséjükre azonban közülük egy, a túlzott igénybevételtől felmondta a szolgálatot.

Az ügyfélfogadók elmondták, normális körülmények között nagyjából 3 óra alatt végezniük kellett volna a munkával, de az összeragadt bankók körültekintő szétválasztása és szárításuk miatt végül csak este nyolc után húzhatták le a rolót.

A helyi média sem az illető milliomos kilétét nem fedte fel, sem azt nem derítette ki, hogy hol őrizte a pénzét, s miért éppen most döntött a számlanyitás mellett.

A hétfői sajtójelentés felidéz egy másik, májusi különleges banki esetet is. Akkor Sanghajban egy buddhista szerzetes egy háztartási gépeket forgalmazó üzletbe 200 ezer darab pénzérmével tért be. A kolostor számára vásárolni tervezett vízmelegítő ellenértékét 13 órán át számolták. A 10 fenesek, vagyis a jüan egy tized részét érő érmék súlya állítólag 716 kilogramm volt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: