2010-09-05 14:08:38• hírek • Szatmar.ro

Hét gólos vereség a nyitányon

Katasztrofális utolsó negyed óra miatt kapott ki a VSK Temesváron.

Nem a legjobban sikerült a Szatmárnémeti VSK férfi kézilabda csapatának rajtja a Nemzeti Liga 2010-2011-es szezonjában: Palkó János és Nicolae Istrate tanítványai 32-25-ösz vereséget szenvedtek a Temesvári Poli otthonában.

Az első hat percben a találkozó nézőit furcsa érzés keríthette hatalmába, azt hihették ugyanis, hogy labdarúgó-mérkőzésen vannak: bármennyire is hihetetlen, de az első 360 másodpercben nem született egyetlen találat sem. Aztán a hazaiak törték meg a jeget, olyannyira, hogy gyors egymásutánban ötöt is dobtak, míg a VSK csak egyszer talált a végig remekül védő Vass Zoltán kapujába. Egy adott pillanatban aztán a VSK átvette a vezetést (8-10,-et mutatott ekkor az eredményjelző tábla), szünetre mégis a hazaiak vonulhattak minimális előnnyel (14-13).

A második félidő elején a szatmáriak ismét visszavették a vezetést (22-20 volt ekkor a VSK-nak), ám a döntő lépést nem tudták megtenni a győzelem felé. „Kár volt az utolsó negyedóráért, ha akkor bedobjuk azt a két ziccert, négygólos hátrányból már nem tudott volna felállni a Poli. Sajnos a befejezéseknél hiányzott az összpontosítás, sokat hibáztak a játékosok, igaz a kapusuk is nagy napot fogott ki. Míg ő egyedül védett 22 lövést, nálunk Teremi kilencet, Panazan pedig négyet fogott meg. Nagyon hiányzik egy balátlövő, Timoftét nem is nagyon tudtuk megjátszani, mert igen szorosan fogták" , mondta a meccs végén Nicolae Istrate, utalva a 43. perc eseményeire. Ekkor ugyanis A VSK emberelőnybe került, ám Szavics és Savlovszki két ziccert is elbaltázott.

Ezt követően pedig a szatmári gárda leblokkolt (a 43. és az 56. perc között csak egy gólt szerzett!), a hazaiak pedig megtáltosodtak, így alakult ki a 32-25-ös végeredmény.

A szerdai, hétközi fordulóban, ha lehet, még ennél is nehezebbnek tűnő feladat vár VSK-ra, hisza csapat Suceaván teszik tiszteletét. Nem csoda tehát, hogy a szakvezetés már a hazai bemutatkozásra készül: „Talán a moldvai együttes játssza a leggyorsabb kézilabdát az egész mezőnyben, reálisan a célunk az lehet, hogy ne szenvedjünk nagyarányú vereséget. Számunkra most a legfontosabb a szombati első hazai meccs a Bákó ellen, melyet nagyon meg kellene nyerni", nyilatkozta Istrate.

Nemzeti Liga, 1. forduló:
Temesvári Poli U Municipal-Szatmárnémeti VSK 32-25 (14-13)
A szatmári gólszerzők: Liberţ 7, Surducan 6, Savlovschi 5, Szavics 2, Oláh 2, Váradi 2, Timofte 1.

További eredmények:
Nagyváradi CSM-Suceavai U Bucovina 22-34 (14-19)
Târgu Jiu-i Energia Lignitul Pandurii-Bukaresti Steaua 31-26 (16-14)
Brassói Dinamo Municipal-Konstancai HCM 27-32 (11-14)
Kolozsvári U Transilvania-Bukaresti CSM 33-29 (16-14)
Székelyudvarhelyi HC-Resicabányai UCM 31-30 (18-15)
Nagybányai HC Minaur Ştiinţa-Bákói Ştiinţa Municipal 25-23 (11-11)

A következő forduló (szeptember 8., szerda):
Suceava-Szatmárnémeti,
Bákó-Temesvár,
Resicabánya-Nagybánya,
Bukaresti CSM-Székelyudvarhely (kedd, 18.00, DigiSport Plus)
Konstanca-Kolozsvár
Steaua-Brassó (18.00, DigiSport)
Nagyvárad-Târgu Jiu

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: