2011-02-18 10:10:34• hírek • MTI/AP/APA

Hét évig biztos a Kínai Nagydíj

A következő hét évben is Sanghajban rendezik majd meg a Forma-1-es Kínai Nagydíjat, amelynek 2017-ig az eddigiekhez hasonlóan a város nemzetközi versenypályája ad otthont.

Csao Ven (Zhao Wen) alpolgármester a Shanghai Daily című napilapnak nyilatkozva elmondta, az új szerződés értelmében kevesebb jogdíjat kell majd fizetniük.

Az elmúlt években csökkent a Kínai Nagydíj nézőszáma, ugyanakkor a tavalyi futamra már többen voltak kíváncsiak, részben a három év szünet után visszatért hétszeres világbajnok Michael Schumacher részvételének köszönhetően.

Kína 2004-ben rendezett először F1-es futamot, akkor 270 ezren nézték meg az edzéseket és a versenyt a három nap alatt. 2009-ben már csak 120 ezren látogattak ki a pályára, tavaly azonban ennél több jegyet adtak el. Az idei belépők közel 50 százalékkal olcsóbbak lesznek a 2010-esekhez képest.

A Forma-1-es szezon március 13-án, Bahreinben kezdődik, a Kínai Nagydíjra április 17-én kerül sor.


Hét évig biztosított a Forma-1-es Kínai Nagydíj jövője
Hét évig biztosított a Forma-1-es Kínai Nagydíj jövője


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: