2014-04-09 11:41:00• hírek • MTI

A sorminta alapján az Atletico búcsúztatja a Barcelonát

A címvédő Bayern München a párharc esélyeseként a Manchester Unitedet, az Atlético Madrid pedig a vele szemben négy éve veretlen Barcelonát látja vendégül a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai visszavágóján, mindkét párharc 1-1-ről indul.

A Bayern és a Manchester United ellentétes előjelekkel várhatja az összecsapást. Josep Guardiola együttese már bajnok, ugyanakkor a Bundesligában előbb csak döntetlenre végzett a Hoffenheim otthonában, majd kikapott az Augsburg vendégeként, így másfél év után szenvedett újra vereséget hazája bajnokságában. Igaz, hogy a spanyol szakember az utóbbi összecsapáson már erősen tartalékos csapatot küldött a pályára. A bajoroknál eltiltás miatt nem léphet pályára a manchesteri találkozón kiállított Bastian Schweinsteiger, illetve sárga lapjai miatt a spanyol Javi Martínez.

A Manchester United a Premier League-ben már biztosan nem védheti meg címét, ráadásul a BL-szereplést érő negyedik helytől is távol van, ugyanakkor a hétvégén a Newcastle United otthonában magabiztos győzelmet aratott.

Azzal, hogy az Old Traffordon 1-1-es döntetlen született, egy hosszú sorozata szakadt meg a Bayernnek, ugyanis legutóbb a 2011/12-es idény nyolcaddöntőjében fordult utoljára elő a gárdával, hogy nem nyerte meg egy egyenes kieséses párharc idegenbeli első felvonását. Akkor az FC Basel hatalmas meglepetésre 1-0-ra diadalmaskodott a két csapat svájci összecsapásán, igaz, a visszavágón 7-0-ás kiütéses győzelmet aratott a müncheni alakulat.

A Bayern korábban 18 olyan európai kupapárharcot vívott, amelynek első mérkőzésén idegenben döntetlent harcolt ki, ezek közül mindössze két alkalommal, 1981-ben a Liverpool, 2007-ben pedig az AC Milan ellen nem tudta kiharcolni a továbbjutást. Az idegenbeli 1-1 a Bayern történetében szerencsés eredménynek számít, hiszen 11-szer készülhetett így a visszavágóra, és mindannyiszor továbbjutott.

A másik szerdai összecsapáson a spanyol bajnokság első két helyezettje, a listavezető Atlético Madrid és az FC Barcelona találkozik egymással. A két csapat ebben a szezonban már négyszer csapott össze egymással, minden alkalommal döntetlenre végeztek. A bajnokságban a Vicente Calderón Stadionban nem született gól, míg a Spanyol Szuperkupában 1-1 lett a végeredmény. Mindhárom sorozatban körvonalazódni látszik tehát a sorminta: egy 1-1 és egy 0-0. Ebben az esetben a madridiak folytathatnák az elődöntőben. Az Atlético több mint négy éve nem tudta legyőzni a katalánokat saját közönsége előtt, legutóbb 2010 februárjában Diego Forlán és Simao góljával örülhetett a Barca elleni sikernek.

A fővárosiak elképesztő hazai mérleggel rendelkeznek, ugyanis legutóbbi 17 európai kupamérkőzésükből 16-ot megnyertek a Vicente Calderón Stadionban. A visszavágó egyik nagy kérdése, hogy pályára lép-e a sérüléssel bajlódó, a bajnokságban Messivel együtt 25 gólos Diego Costa.

Az Atlético 1974 után juthat újra a legjobb négy közé az első számú európai kupában, legutóbb erre az 1996/97-es idényben volt esélye, ám akkor az Ajax Amsterdam 4-3-as összesítéssel búcsúztatta a mostani vezetőedzővel, Diego Simeonével felálló madridiakat.

A négyszeres BL-győztes Barcelona sorozatban hetedik alkalommal juthat elődöntőbe. Összességében eddig 106 alkalommal csapott össze egymással Madridban az Atlético és a Barca, s 50 hazai siker mellett 23 döntetlen és 33 Barcelona-győzelem született.

A két együttes egyformán argentin vezetőedzőjének is van közös múltja, 1988-ban a Gerardo Martinóval felálló Newell's Old Boys a Simeonét foglalkoztató Vélez Sarsfielddel találkozott, a bajnoki mérkőzést utóbbi gárda nyerte 2-1-re, ám az igazi pikantériát az adja, hogy a Barcelona mostani vezetőedzőjét kiállították egy Simeonével szembeni szabálytalanság miatt.

Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágó (első meccs eredménye):
Bayern München - Manchester United 21.45 (1-1) DigiSport1.hu, DigiSport2.ro, DolceSport2
Atletico Madrid - Barcelona 21.45 (1-1) DigiSport2.hu, DigiSport1.ro, DolceSport1

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: