2011-08-05 08:57:00• hírek • MTI

Hét év alatt 52 kilométer készült el

Hét év alatt alig ötvenkét kilométer épült meg az észak-erdélyi autópályából, amelynek majdnem háromnegyedét mégsem az amerikai Bechtel építi meg,  miután a román kormány és a vállalat részlegesen felbontotta a szerződést.

Az alku eredményét Anca Boagiu román közlekedési miniszter jelentette be, aki elégedettségének adott hangot, hogy a hatóságok hónapokig tartó "kőkemény" tárgyalások után megállapodásra jutottak az amerikaiakkal.
A 415 kilométer hosszú, Kolozsvár (Cluj-Napoca) és Marosvásárhely (Targu Mures) érintésével Bors és Brassó (Brasov) közötti nyomvonalon haladó autópálya építéséről a román állam 2003-ban kötött szerződést a Bechtellel közvetlen tárgyalás útján, közbeszerzési pályázat meghirdetése nélkül. Az eredetileg 2,2 milliárd euróra tervezett szerződés, mint kiderült, előnytelen volt a román állam számára.

Nyílt titokként említik elemzők és politikusok, hogy a Bechtellel kötött megállapodás révén Bukarest lényegében "meghálálta" az Egyesült Államok támogatását Románia NATO-csatlakozása érdekében, ami 2004 be is következett.
Az autópálya építőtelepén az első kapavágást 2004 júniusában ejtették meg a Kolozs megyei Tordaszentlászló (Savadisla) mellett. A munkálatok azonban nem folytatódhattak sokáig, mivel a 2004 végén hatalomra került Traian Basescu vezette egykori demokrata-liberális D. A. Szövetség által kinevezett Gheorghe Dobre közlekedési miniszter úgy döntött: újratárgyalja a szerződést az amerikaiakkal. Az alku nyomán a román állam alig valamivel több mint 125 millió eurót takarított meg, viszont egy évig szüneteltek az építési munkálatok. Ezt követően az eredetileg 2012-re kitűzött befejezési határidőt 2013-ra tolták ki.

A munkálatokat azonban így sem sikerült felgyorsítani, hiszen az előnytelen szerződés nyomán az amerikai vállalat egyre nagyobb követelésekkel állt elő, és kiderült, hogy az autópálya eredeti költségvetése jóval meghaladja a tervezett 2,2 milliárd eurót. Boagiu szerint a román állam hat milliárd eurót takaríthat meg az amerikaiakkal kötött mostani megállapodás nyomán, hiszen a régi szerződés értelmében az autópálya összesen 9,9 milliárd euróba került volna, így viszont remélik, megépülhet 3,8 milliárd euróból.

A felek ugyanis megállapodtak abban, hogy az amerikaiak befejezik a Berettyószéplak (Suplacu de Barcau) és Bors közötti szakaszt, amelyen a munkálatok 41 százalékát elvégezték már. A Bechtel vállalta, hogy a hátramaradt munkálatok során betartja a román állam által egy kilométer autópálya áraként megszabott 6,9 millió euró szabványárat, s így 50 százalékkal csökkennek a költségek. Eddig ugyanis Románia 1,25 milliárd eurót költött a már elkészült 52 kilométer hosszú, a Kolozs megyei Gyalu (Gilau) és Aranyosgyéres (Campia Turzii) közötti szakaszra. Ez azt jelenti, hogy átlagban egy kilométer autópálya - csak a terepen végzett építkezés költségeit számolva - 14,7 millió euróba került Boagiu szerint.


Amikor még jól haladt a munka...
Amikor még jól haladt a munka...


A román állam azt is elérte, hogy az amerikai vállalat nem követel semmilyen kártérítést a szerződés részleges felbontása miatt, viszont Bukarest megígérte, két részletben törleszti év végéig a vállalattal szemben felhalmozott áfa nélküli 90 millió euró tartozását.

A részleges szerződésbontás azt jelenti, hogy a Bechtel a már megépített 52 kilométeren kívül a Bors-Berettyószéplak közötti 64 kilométeres szakaszt fejezi be.
A román kormány által bejelentett megtakarítás jelentős része azonban egyelőre csak papíron létezik, hiszen összesen 300 kilométert kitevő hat autópálya-szakasz megépítésére kell majd közbeszerzési pályázatot kiírni. A jelentkezőknek pedig 7,2 millió eurónál kevesebbért kell vállalniuk egy kilométer út megépítését ahhoz, hogy a kormány tartani tudja a miniszter által említett 3,8 milliárd euró költségvetést. Egyes vélemények szerint Erdély domborzati feltételei miatt ezt nem lesz könnyű teljesíteni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: