2015-11-24 09:33:46• hírek • MTI

Hét csapat is továbbjuthat kedden

Hét csapat biztosíthatja be továbbjutását kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek ötödik fordulójában.

Az E jelű kvartettben a tíz ponttal álló, az AS Romát fogadó Barcelona szerencsés esetben már vereséggel is továbbjuthat, amennyiben a BATE Boriszov otthonában nem nyer a Bayer Leverkusen. A szombaton a Real Madridot felülmúló katalán együttes aligha erre számít, míg az ötpontos olasz csapatnak a saját győzelmén túl mindenképpen döntetlen szükséges a másik találkozón a keddi továbbjutáshoz. Ebben az esetben ugyanis a jelenleg három ponttal utolsó fehérorosz együttes már nem foghatná be pontszámban a Rómát, amelynek a négypontos Leverkusennel szemben kedvezőbb az egymás elleni mérlege.

Az F csoportban a két egyformán kilenc pontos csapat, a Bayern és az Olimpiakosz Münchenben találkozik, döntetlennel mindkét együttes továbbjut, kiejtve ezzel az előzetesen az első kettő közé várt Arsenalt. Amennyiben Londonban döntetlen születik, úgy a bajorok és a görögök bármilyen eredmény esetén továbblépnek.

A G jelű négyes első két helyezettje, a tízpontos FC Porto és a hétpontos Chelsea is továbbjuthat: a portugáloknak egy pont is elég hazai pályán a Dinamo Kijev ellen, ez az eredmény a londoni csapatnak is megfelelő a 16 közé lépéshez abban az esetben, ha győzni tud a Makkabi Tel-Aviv vendégeként. Amennyiben a Kijev kikap kedden, és a Chelsea pontot szerez Izraelben, akkor is továbbjut Jose Mourinho együttese.

A H csoportban a Zenit továbbjutása már biztos, a hat ponttal jelenleg második Valencia is a kieséses szakaszba kerülhet már az utolsó fordulót megelőzően, amennyiben vendégként megveri az orosz együttest, míg a négypontos Gent nem győzi le idegenben az Olympique Lyont.

Az 5. forduló keddi programja:
E csoport:
BATE Boriszov -Bayer Leverkusen 19.00 Dolce2, Sport2.hu
FC Barcelona -AS Roma  21.45 Dolce1, Sport.ro, m4
Az állás: 1. FC Barcelona 10 pont, 2. AS Roma 5, 3. Bayer Leverkusen 4, 4. BATE Boriszov 3

F csoport:
Arsenal -Dinamo Zagreb  21.45 AMC.hu
Bayern München -Olimpiakosz Pireusz 21.45 Dolce2, Sport1.hu. 
Az állás: 1. Bayern München 9 pont (13-3), 2. Olimpiakosz 9 (6-6), 3. Arsenal 3 (6-10), 4. Dinamo Zagreb 3 (3-9)

G csoport:
FC Porto -Dinamo Kijev  21.45 Dolce4
Makkabi Tel-Aviv -Chelsea 21.45 Dolce3, Sport2.hu
Az állás: 1. FC Porto 10 pont, 2. Chelsea 7, 3. Dinamo Kijev 5, 4. Makkabi Tel-Aviv 0

H csoport:
Zenit -FC Valencia 19.00 Dolce1, Sport1.hu
Olympique Lyon -Gent 21.45
Az állás: 1. (már továbbjutott) Zenit 12 pont, 2. Valencia 6, 3. Gent 4, 4. Olympique Lyon 1

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: