2011-09-03 13:33:54• hírek • Póti Orsolya

Helytörténeti konferencia zajlott Szatmárnémetiben

Érdekes helytörténeti előadásokat hallhattak mindazok, akik szeptember 3-án a Szatmár Megyei Múzeum dísztermébe látogattak. Az előadások a Szent István Kör fennállásának 20-ik évfordulója alkalmából szervezett konferencia részei voltak.

A Szent István Kör megalakulásának 20- évfordulója alkalmából szervezett színvonalas helytörténeti konferenciát, amelyen neves tanárok, levéltárosok és régészek előadásait hallgathatta a közönség. A rendezvényt Szőcs Péter, a Szent István Kör elnöke nyitotta meg, aki örömét fejezte ki az iránt, hogy a Szent István Kör tagjai a húsz év alatt tevékenységükkel egy olyan űrt pótoltak ki, amelyet az országos intézmények éveken keresztül üresen hagytak.

- Évek munkájába került, hogy az Erdélyi Múzeum Egyesület, amelyhez mi is társultunk újraélesztette a Partium munkásságát, és ennek kertében történeti képzést is indított. Szerencsé módon az állami intézmények is programba vették a helytörténeti kutatásokat, és így a mozaikokból lassan összeáll Szatmár megyéről alkotott képünk is - mondta el Szőcs Péter.

Az előadások sorozatot Istvánovits Eszter nyíregyházi régész indította, aki a honfoglalás kori Felső Tisza vidékét mutatta be húsz percben - részben Szatmár vidékére fektetve a hangsúlyt. A kutató előadásából kiderült, hogy ezen a vidéken igen gazdag a honfoglalás korából származó régészeti anyag található, azonban felmerülnek bizonyos etnikai problémák, amelyet a vita keretében tisztázott is a szakember.

A rendezvényt a Szent István Kör elnöke nyitotta megA rendezvényt a Szent István Kör elnöke nyitotta meg

Istvánovits előadását követően a közönség Romát Sándor tanár a „Árpád kori leletek Nagykároly környékéről" című előadását hallhatta, amelyet Németi János ny. kutató irányításával dolgozott ki. Romát előadásában a kutatás oklevéltári, etimológiai és régészeti hozzáállását részletezte, az etimológiai résznél megjegyezve, hogy a Nagykároly környéki településnevek nincsenek feldolgozva.

Az első két előadás után többekben is kérdések merültek fel, elsőként Szőcs Péter, azt követően Bura László ny. tanár tette fel kérdéseit az előadóknak. Bura Romát Sándor kijelentésére megjegyezte, hogy Szatmár megye településneveiről igenis van anyag, Szatmár megye történeti etimológiai helynévtára címmel.

A beszélgetés után az egykori Németire esett a hangsúly. Elsőként Fazakas Lóránt ny. tanár előadását hallgathatta meg a közönség, majd Boór Béla a Németiben működő kalandos és temetkezési egyesületekről beszélt.

A konferencia második fele is érdekes előadásokkal várta az érdeklődőket délután 15 órától. A közönség érdekességeket hallhatott a Károlyi család történetéről és ennek építkezési szokásiról, Szatmár középkori műemlékeiről, és a szatmárnémeti Szenti István körről, illetve a szatmárnémeti Kölcsey Kör tevékenységeiről. A rendezvény második felében előadást tartott Bura László tanár, Fazekas Rózsa főiskolai tanár, Szőcs Péter muzeológus, Bara Júlia művészettörténész, Terdik Szilveszter művészettörténész, Sárándi Tamás muzeológus, Thoroczkay Sándor ny. tanár, Ács Muhi Csilla tanár, valamint Gottfried Barna levéltáros. A konferencia vita és kerekasztal-beszélgetés zárul.

Szeptember 4.-én vasárnap kerül sor a Szent István Kör, Kolcs község Polgármesteri Hivatala és a Szamoskrassói Református Egyházközség szervezésében a hagyományos Bem megemlékezésre Szamoskrassón. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Istvánovits Eszter a honfoglaláskori Tisza-vidékről beszélt
Istvánovits Eszter a honfoglaláskori Tisza-vidékről beszélt

Fazakas Lóránt tanár előadásaFazakas Lóránt nyugalmazott tanár is előadást tartott

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: