2019-11-21 16:27:44• hírek • Bajnai Botond

Helytörténeti kiállítás nyílt Vetésen

Csütörtök délben nyitotta meg kapuit a Vetési Kulturális Központban berendezett helytörténeti kiállítás. Az ünnepélyes megnyitó keretében szakmai előadások is elhangzottak.

 

Szerkesztőségünknek Török József helytörténész, amatőr régész, a Vetési Kulturális Központ megbízott vezetője elmondta, egy közel 20 éves személyes álma vált valóra ezen a napon, hiszen már középiskolás kora óta a régészet szerelmese, saját, személyes gyűjteményét is bővítette hosszú éveken át, amely mostantól a vetési helytörténeti kiállítás része lehet.
 

Szerette volna, ha a 2011-ig még álló vetési Szerdahelyi kúriában hoz létre az akkori községvezetés egy kulturális központot, de azt végül lebontották, helyére, pedig felépült az új polgármesteri hivatal. A 2016-ban megüresedett régi hivatali épületet Ilyés Gyula polgármester tanácsi határozattal kulturális központtá nyilvánította, ahol helyet kapott a könyvtár, és létre jött egy kiállító tér, ahol azóta számos kiállítást szerveztek, amatőr és profi, helyi és máshonnan érkező képzőművészek alkotásainak biztosítva felületet a bemutatkozásra.



Közben Vetés község sikeresen megpályázott, további öt partnerrel közösen egy európai uniós lehetőséget, mely finanszírozást biztosított egy állandó helytörténeti kiállítás létrehozására a községben.
 

A hely adott volt, Török József személyes gyűjteményével, illetve a községlakók közül néhányan saját régi időkből fennmaradt tárgyaikkal hozzájárultak a tárlat létrehozásához.



A kiállításmegnyitóra november 21-én, csütörtökön került sor, déli 12 órától. Elsőként Ilyés Gyula polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd Nagy L. Márta a nyíregyházi Jósa András Múzeum főigazgatója bemutatta a COMODI (A cross-border open model of a digital museum database – RO HU 297) pályázat részleteit, melyet Nyíregyháza, Geszteréd, Csenger, Szatmárnémeti, Tasnád és Vetés közösen pályázott meg.
 

Ezt követően Szőcs Péter Levente a Szatmár Megyei Múzeum igazgatója a projekt Szatmár megyei tevékenységéről beszélt. A pályázat vetési része kapcsán Török József helytörténész Vetés településtörténetéről tartott előadást a kiállítás tükrében. Ez után a jelenlévők Liviu Marta, a Szatmár Megyei Múzeum főigazgatójának beszédét hallgathatták meg a vetési bronzdepóról.



Következett majd Gingele Róbert nagykárolyi régész előadása a Vetés környéki régészeti kutatásokról, majd a ismét Török József vette át a szót, a vetési Szerdahelyi kúria digitális rekonstrukcióját tárta a jelenlévők elé.
 

A sokrétű szakmai beszámolók nagyszerűen alapozták meg a helytörténeti kiállítás ünnepi megnyitóját, melyet 14 órától tartottak meg, a résztvevők együtt látogatták meg a kulturális központ kiállító termeiben berendezett múzeumot, és az ott elhelyezett, a térségre jellemző régészeti leleteket.



A tárlatmegnyitót követően Ilyés Gyula polgármester a Szatmár.ro-nak elmondta: fontos történelmi gyökerekkel rendelkezik a község, viszont az utóbbi években gazdasági szempontból fejlődő településen az emberek eltávolodtak a hagyományoktól. A gazdaszellem visszaesett, és bár visszaállítani természetesen nem lehet, reális igény mutatkozik a régi dolgok valamilyen formában történő megőrzésére. A régi tárgyak, a történelmi információk egy helyen összegyűjtve értékeket képviselnek a helybéliek számára.
 

„Az épület adott volt, most pedig jött ez a pályázati lehetős, amit kihasználva, tovább fejleszthettük elképzeléseinket, teret adva egy szép gyűjteménynek. Saját költségvetésből nem biztos, hogy áldoztunk volna rá, viszont, ennek a pályázatnak köszönhetően létre jött egy olyan intézmény, amely egy biztos oszlopa ennek a tevékenységnek. Nagyon sokan felajánlottak különböző tárgyakat, ami mutatja, hogy beindult valami, ami a közösséget egymás felé, a történelem felé az értékeink felé fordította, ami úgy gondolom nagyon fontos” – nyilatkozta a község polgármestere.
 

A kiállítás november 22-étől kezdődően látogatható, az érdeklődők Török József által nyerhetnek bebocsáttatást az intézémnybe.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: