2007-04-26 13:34:39• hírek • István Löchli

Hazugságbotrány Amerikában

 Az amerikai külügyminiszternek is voltak hazug állításai az Iraki helyzetről.

Az Amerikai Egyesült Államokban már számos magas rangú tisztségviselőt megvádoltak azzal, hogy hamis adatokat szolgáltattak az Iraki helyzetről.

Amint az kiderült, Iraknak nem is voltak atomrakétái, és semmilyen fenyegetést nem jelentett a világra. Jelenleg Condoleeza Rice kell feleljen a hamis kijelentéseiért, ugyanis 2003-ban azt mondta, hogy Irak urániumot próbált beszerezni Nigerből. Ez az állítás a jelenlegi vizsgálatok szerint  hazugságokon alapul. A másik nagy „félrebeszélés” egy amerikai katona halála körül alakult ki. A 2004-ben Irakban elesett Pat Tillmanról azt állította a washingtoni védelmi minisztérium, hogy a katona hősként esett el egy összecsapás következtében, az iraki felkelőkkel vívott harcban. Utólag azonban kiderült, a katonát saját csapattársai lőtték le véletlenül. Egy váratlan robbanásnak köszönhetően az amerikai katonák mindenre tüzet nyitottak a térségben, és véletlenül lelőtték a hősnek titulált Pat Tillmantot, saját csapattársukat is.

Közben az amerikai képviselőház elfogadta azt a határozattervezetet, miszerint októberben megkezdik a csapatkivonást, de továbbra is anyagi segítséget nyújtanak Iraknak. Gerge Bush bejelentette, nem ért egyet a csapatkivonással, és meg fogja vétózni a szenátus döntését.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: