2010-10-26 12:24:34• hírek • Blikk

Hazudott a zsaruknak Stohl

Most már biztos: nem úszhatja meg a bírósági tárgyalást Stohl András (43)! A Blikk információi szerint elkészült a vádirat a színész által május 8-án okozott baleset ügyében, és azt a Pest Megyei Főügyészség már továbbította is a Budakörnyéki Bíróságra.

- Vádemelési javaslatot tettünk súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt. Ez még átminősülhet, hiszen az egyik, nyolc napon túli sérüléseket szenvedett sértett orvos szakértői vizsgálata indokolt, így azt valószínűleg az ügy bírósági szakában meg kell ismételni - nyilatkozta a Blikknek Csecserics István főügyész, akitől megtudtuk azt is, hogy a vádirat szerint a Stohl András által korábban elmondottak több helyen is sántítanak.

Például, hogy a színész állításával ellentétben nem az ő hívására érkeztek oda a mentők, hogy ellássák a súlyos sérülteket, hanem a vakszerencsének köszönhetően egy mentőautó éppen arra ment, és úgy állt meg segíteni. Ezenkívül azt is megtudtuk, hogy Stohl András - aki tegnap nem akart nyilatkozni nekünk az ügyben - vallomása szerint a szervezetében talált kábítószert hazaindulása után fogyasztotta, nem pedig ott, ahol korábban mulatott. Ezzel mintegy tisztázta a szórakozóhelyet a kábítószerrel kapcsolatos vizsgálódások alól.

Története szerint az autójában szippantotta fel a vadidegen embertől kapott kokaint. A kábítószer vonatkozásában az ügyészség nem emelt vádat, mivel az elterelése folyamatban van. Ha elmulasztja az elvonó látogatását, úgy a kábítószerrel kapcsolatban is vádlottá válhat.

Jelenleg a színész három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható tettéért, de ha az idős férfi állapota nem javul, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértésre módosul a vád, ami öt évig terjedő szabadságvesztést jelenthet. Ez azért lehet még érdekes, mert a hírek szerint Stohl András lesz az egyik műsorvezetője a hamarosan induló ValóVilág 4.-nek, a közlekedési bűnügy tárgyalása pedig várhatóan decemberben kezdődik, amikor a produkció már javában tart.

A cikk folytatását a blikk.hu oldalán olvashatják.


Amikor Stohl András tárgyalása elkezdődik, megy a Való Világ, amelynek a hírek szerint ő lesz a műsorvezetője
Amikor Stohl András tárgyalása elkezdődik, megy a Való Világ,
amelynek a hírek szerint ő lesz a műsorvezetője


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: