2009-12-07 13:04:01• hírek • Gozner Gertrud

Házról házra kéregetnek

A Szatmári Közösségi Rendőrség munkatársai november folyamán a már ismert koldusok mellett 21 új személyt azonosítottak be, akik a járókelőktől próbáltak meg pénzt szerezni.

Köztük öt kiskorút is találtak, őket a gyermekvédelmi igazgatóság sürgősségi központjában helyezték el. A rendőrségi közlemény szerint a kéregetők magas száma egyrészt a már mindennaposnak számító szegénységgel, illetve a téli ünnepek közeledtével magyarázható. A koldusok többsége a nagyobb útkereszteződésekben próbálja meg leszólítani a sofőröket, illetve házról házra haladva kéregetnek pénzt, ruhaneműt és élelmet az emberektől.

A közösségi rendőrség kötelékében szolgáló 85 járőr nehezen tesz eleget a kéréseknek. Az intézmény vezetői szerint húsz százalékkal kevesebb személyzettel kell boldogulniuk, ezért az ügynökök három váltásban dolgoznak. Ami a közösségi rendőrség felszereltségét illeti, ezen a szinten is hiányosságokkal küszködnek. Összesen négy autó áll a rendelkezésükre, amit folyamatosan három műszakban használnak.

A legtöbb bejelentés Szatmárnémeti rosszabb hírű negyedeiből fut be hozzájuk. A lakosság többnyire a helyi botrányokat jelenti be, valamint az illegális állattartásokat. A rendőrség rendelkezik még egy mikrobusszal is, amellyel a nagyobb szabású akciókat bonyolítják le, valamint egy kisteherautóval, ezzel szállítják a közösségi munkát végző személyeket. November hónap során a járőrök öt sofőrt büntettek meg, akik zöldövezetben parkoltak, a bírságok értéke 600 lej volt.



Az ünnepek közeledtével elszaporodtak a koldusok Szatmárnémetiben


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: