2012-02-09 14:37:54• hírek • Szatmár.ro

Házitündér Tanoda nyílik a Fonóházban

Február 11-én, szombaton két korosztály számára is érdekes foglalkozásokra kerül sor az Aranykapu Fonó-Házban.

Délelőtt 11 órától továbbra is az óvodás korúakat - a 4-7 év közöttieket - várják a Kézműves Műhelybe az Aranykapu Kulturális Egyesület tagjai. A gyerekek ezúttal gipszből készült farsangi maszkokat festhetnek majd, a vállalkozó szelleműek pedig a gipszöntés technikáját is kipróbálhatják.

Újdonság a szombat délután első alkalommal sorra kerülő Házitündér Tanoda. E kezdeményezés azzal a céllal jött létre, hogy a mai kor kis- és nagylányai - mint leendő háziasszonyok - bepillantást nyerhessenek azokba a különféle házi praktikákba, amelyek nagyanyáink idejében még természetes módon öröklődtek egyik nemzedékről a másikra.

A Házitündér Tanodába ellátogató gyerekeknek lehetőségük nyílik majd különböző hagyományos ételek készítésének elsajátítására, de olyan fortélyokat is elleshetnek majd, mint a szappankészítés, befőzés, gyógynövények felhasználása, stb.

Szombaton 17 órától úgynevezett "furulyatésztát" készíthetnek majd az érdeklődő gyerekek, mely első látásra leginkább a székely kürtöskalácshoz hasonlít; valójában ennek egy "édes kistestvére". Vidékünkön még nagymamáink idejében a kukorica kórójára csavarintva, kemencében sült ropogós-pirosra.

A foglalkozásokhoz való hozzájárulás 8 lej.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: