2014-07-30 16:10:24• hírek • Szatmár.ro

Házi idősgondozókat képez a Vöröskereszt

A tanfolyamon résztvevő kirívóan alacsony képzettségű egészségügyi dolgozók vehetnek részt.

Az országos Vöröskereszt európai alapokból finanszírozott projektjének keretében összesen öt tanfolyamot fognak szervezni Szatmár megyében. Ezek célja az egészségügyben dolgozók fejlesztése, különösen az alacsony képzettségű dolgozókat szeretnék keresett szakmák diplomás ismerőivé fejleszteni.

A most kezdődő házi idősgondozói tanfolyamra augusztus 1-ig adhatják le jelentkezésüket az érintettek. Összesen 28 személy vehet részt a képzésen, őket pedig egy több szakaszban zajló szűrés során választják ki. Bár alacsony iskolázottságú és képzettségű személyeknek szól a kurzus, a résztvevőknek legalább nyolc osztály elvégzését kell igazolniuk.

A képzés kilenc héten át zajlik, három héten keresztül elméleti órák lesznek 16.30 és 20.30 órák között. Ezt hat hét gyakorlati képzés követ. Fontos elmondani, hogy a tanfolyam teljesen ingyenes, a sikeresen záróvizsgázók pedig 480 lej "ösztöndíjat" is kapnak.

További információkért, a beiratkozáshoz szükséges dokumentumok listájáért Borlan Margareta Rodicával, a projekt helyi koordinátorával kell felvenni a kapcsolatot a 0723-503-597-es telefonszámon vagy a crucea_rosie_satu_mare@yahoo.com e-mail címen.

Borlan egyébként a Szatmár.ro-nak elárulta, ahogy ez a tanfolyam véget ér, valószínűleg a következő tanfolyamban bébiszittereket fognak képezni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: