2016-08-11 10:22:20• hírek • Kocsis Zoltán

Hazatérés napja – első alkalommal Nagykolcson

A huszadik század a maga fejlődésével, lehetőségeivel talán soha nem látott demográfiai mobilitást hozott magával, jórészt ennek tudható be falvaink elnéptelenedése, lakosságának öregedése. Hazatérni, a gyermekkor emlékeit felidézni, a helyszíneket viszontlátni, a rokonokkal, ismerősökkel találkozni azonban mindig nagy öröm (kellene legyen), ezért döntött úgy a nagykolcsi református egyház, hogy megszervezi a Hazatérés Napját.

Mindez igazi premiert jelent a Szatmárnémetitől 15 kilométerre keletre található településen, ugyanis augusztus 21-én, vasárnap első alkalommal szervezik meg a Hazatérés Napját.

A hazalátogatókat 13.00 órakor ünnepi istentisztelettel várják az 1907-ben épült református templom falai. Igét a nagykolcsról származó Sipos István lelkipásztor hirdet.

Az igehirdetés után a fiatalok rövid műsora teszi feledhetetlenné az eseményt, amit szeretetvendégség követ.

„A gyülekezet szeretettel hívja és várja haza a faluból elszármazottakat a nagykolcsi Hazatérés Napjára", jelentette ki Apjok Artúr tiszteletes.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: